Bűnügy

Út mentén elhelyezett pokolgép végzett több civillel Hama tartományban

Legalább kilencen meghaltak

Az Iszlám Állam terrorszervezet által elhagyott, út mentén elhelyezett pokolgépre hajtott egy gombászókat szállító autó hétfőn a Szíria északkeleti részén lévő Hama tartományban, legalább kilencen meghaltak, többen megsebesültek.

Út mentén elhelyezett pokolgép végzett több civillel Hama tartományban
Út mentén elhelyezett pokolgép végzett több civillel Hama tartományban
Fotó: OMAR HAJ KADOUR / AFP

A SANA szíriai állami hírügynökség azt közölte, ketten sebesültek meg, míg a szíriai polgárháborút nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) úgy értesült, hogy a sebesültek száma tíz.

Bár az Iszlám Államot 2019-re utolsó, az iraki határ mentén lévő bázisairól is sikerült kiűzni, Szíriában még mindig gondot okoznak a dzsihadisták által korábban földbe ásott pokolgépek, amelyeknek felkutatására és hatástalanítására sem a helyi hatóságoknak, sem a civil szervezeteknek nincs elég kapacitásuk.

Az OSDH emellett úgy tudja, hogy egy héttel ezelőtt ugyanezen a környéken bujkáló dzsihadisták elraboltak körülbelül 75, ugyancsak az értékes szarvasgombáért induló embert, és közülük többeket megöltek.

Kapcsolódó írásaink