Bűnügy

Szélsőséges szigor: loptak, kézamputációra ítélték őket

Az ilyen drákói büntetésekkel Szudán szépen lassan visszacsúszik az állami szélsőségességbe

Csaknem egy évtizede nem volt példa ilyen szigorú büntetésre – írta meg a Guardian.

Szélsőséges szigor: loptak, kézamputációra ítélték őket
Képünk illusztráció
Fotó: AFP

A húszas éveikben járó férfiak gázpalackokat loptak, tettükért pedig az Omdurmanban, Szudán legnépesebb városában lévő bíróságon hozták meg az ítéletet.

Noha már két hete meghozták az ítéletet, még csak most került nyilvánosságra az ügy, ám a legtöbb embert az aggasztja, hogy Szudán 15 hónappal az országot destabilizáló és a demokráciába való átmenetet megállító katonai puccs után ismét visszacsúszik az állami szélsőségekbe.

A férfiakat a bíróság nem csupán kézamputálásra ítélte, de fejenként kétmillió szudáni font (1,3 millió forint) bírságot is kiszabtak rájuk. Úgy tudni, hogy az elítélteket az észak-khartúmi Koper börtönbe szállították, ahol az ítéletet egy meg nem határozott időpontban fogják végrehajtani.

Az Ugandában működő jogvédő szervezet, az African Centre for Justice and Peace Studies egy közleményben azzal vádolta a szudáni hatóságokat, hogy nem biztosították a tisztességes tárgyalást a férfiaknak, hozzátéve, hogy a tárgyalás jogi képviselet nélkül zajlott, a bíróság pedig elmulasztotta tájékoztatni a vádlottakat bűncselekményük súlyosságáról, s csupán a tanúvallomásokra hagyatkoztak, több bizonyítékot nem mutattak fel.

Kapcsolódó írásaink

A jövő erőforrása: a víz

ĀA következő évtizedekben a vízlelőhelyek ellenőrzéséért akár háborúk is kezdődhetnek, de hazánk a vízdiplomáciai erőfeszítéseivel felkészült a kihívásokra