Bulvár

Szoboszlai gólt lőtt, majd tudatta, hogy babát várnak párjával

A parádés találat ellenére nem tudott pontot szerezni a bajnokcsapat

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 37. fordulójában a Liverpool a Brighton otthonában szerepelt, és Szoboszlai Dominik a szünet előtt remek találattal megszerezte a vezetést a bajnokcsapatban, majd a gólöröme alapján arra lehetett következtetni, hogy gyermekáldás elé néz párjával – tudósított az nso.hu.

Szoboszlai gólt lőtt, majd tudatta, hogy babát várnak párjával
A gólöröm gyermekáldásra utal
Fotó: AFP/Glyn Kirk

A Liverpool már a kilencedik percben vezetett Harvey Elliott találatával, és bár a hazaiak egyenlítettek, az első félidő ráadásában a magyar válogatott csapatkapitánya egy remek szabadrúgás-variáció után 13 méterről jobbról, a tizenhatos oldalától a hosszú sarokba emelt, majd a gólörömével (egyik ujját a szájába tette, a labdát pedig a hasához a meze alá) mindenkivel tudatta, hogy feleségével gyermekáldás előtt állnak.

Szoboszlai szezonbeli 48. mérkőzésén kilenc gólpassz mellett nyolcadszor volt eredményes.

A 63. percben Curtis Jones váltotta a magyar középpályást, ami után a hazaiak a maguk javára fordították az összecsapást: előbb Mitoma, majd a csereként beállt Hinshelwood az első labdaérintésével "mattolta" Alissont.

Premier League, 37. forduló: Brighton–Liverpool 3–2 (1–2), vasárnap játszották: Arsenal–Newcastle United 1–0 (0–0), West Ham United–Nottingham Forest 1–2 (0–1), Brentford–Fulham 2–3 (2–1), Leicester City–Ipswich Town 2–0 (1–0), Everton–Southampton 2–0 (2–0), pénteken játszották: Aston Villa–Tottenham Hotspur 2–0 (0–0), Chelsea–Manchester United 1–0 (0–0), kedden játsszák: Crystal Palace–Wolverhampton Wanderers 21.00, Manchester City–Bournemouth 21.00.

A tabella: 1. Liverpool FC 83 – bajnok és Bajnokok Ligája–résztvevő, 2. Arsenal 71 – BL–résztvevő, 3. Newcastle United 66, 4. Chelsea 66, 5. Aston Villa 66, 6. Manchester City 65, 7. Nottingham Forest 65, 8. Brighton 58...

Kapcsolódó írásaink