Bulvár

Keanu Reeves megtörte a csendet titkos házasságáról

Szinte soha nem beszél a magánéletéről, de most megszólalt. Keanu Reeves elmondta, feleségül vette-e szerelmét – írja a Life.

Keanu Reeves megtörte a csendet titkos házasságáról
Keanu Reeves a vörös szőnyegen a Ballerina című film világpremierjén
Fotó: AFP/Henry Nicholls

2019-ben debütáltak párként a vörös szőnyegen, 2025 nyarán pedig arról pletykáltak, Keanu Reeves titokban feleségül vette barátnőjét, Alexandra Grantet. A színész cáfolta a szóbeszédet.

Keanu Reeves nem nősült meg

A John Wick 61 éves sztárja és képzőművész Alexandra Grant 2018 óta egy pár, kapcsolatukat pedig következetesen magánügyként kezelik. Tavasszal azonban Grant gyémántgyűrűvel az ujján jelent meg a Balleria premierjén, később pedig több forrás arról számolt be, hogy a pár egy meghitt ceremónián Európában hivatalosan is összekötötte az életét. Keanu Reeves most reagált a kapcsolatát övező pletykákra, miután a sajtóban sorra jelentek meg a titkos esküvőről szóló beszámolók. „Ez nem igaz” – nyilatkozta sajtósa az E! Newsnak. „Nem házasok.”

Alexandra Grant a így vélekedik a házasságról

A házasság kérdése korábban is előkerült: Alexandra Grant 2020-ban a Vogue-nak adott interjúban beszélt erről. „A szerelem minden szinten mélyen fontos az identitásom szempontjából” – mondta, és hozzátette, már csak azért sem házasságpárti, mert művészként fontos neki az egyedül töltött idő is.

Kapcsolódó írásaink