Bulvár

Súlyos milliárdokat költött szerelmére a divatkirálynő

Kiderült: a férfi kettős életet élt

A divatvilág egyik legsikeresebb üzletasszonya bombát robbantott. Dame Natalie Massenet keresetet nyújtott be a Los Angeles-i bíróságra, amelyben volt élettársát, Erik Torstenssont vádolja azzal, hogy éveken át kettős életet élt. A dokumentumok szerint a férfi szex- és drogfüggő volt, prostituáltakat bérelt, és többször is megcsalta, miközben Massenet vagyonából tartotta fenn fényűző életmódját.

Súlyos milliárdokat költött szerelmére a divatkirálynő
Natalie Massenet, akit a királynő 2016-ban Dame címmel tüntetett ki
Fotó: AFP/Pool/John Stillwell

A Net-a-Porter brit luxusdivat-webáruház alapítója azt állítja, 14 éves kapcsolatuk során több mint 95 millió dollárt, azaz 32 milliárd forintot költött közös ingatlanokra, nyaralásokra és Torstensson üzleti vállalkozásainak támogatására. Dame Natalie Massenet azt állítja, kiadásait a férfi ígéreteire alapozta, aki azt mondta, a jövőben megtéríti neki a ráfordításokat. Ehelyett azonban a svéd vállalkozó folyamatosan átverte, és végül el is hagyta őt és közös gyermeküket.

Natalie Massenet párja: „Hazug, alkoholista és szexfüggő vagyok”

A bírósági dokumentumok szerint idén májusban robbant a bomba, amikor Torstensson bevallotta Natalie Massenetnek, hogy „hazug, drogfüggő, alkoholista és szexfüggő”. A keresetben szereplő állítások szerint a férfi évek óta kettős életet élt, amelynek során prostituáltakat fizetett, kokaint fogyasztott, és több fiatalabb nővel tartott fenn viszonyt – egyes esetekben olyanokkal is, akiket Massenet személyesen ismert.

Az üzletasszony ügyvédei szerint Erik Torstensson a kapcsolat elején, még 2009-ben, amikor semmije sem volt, céltudatosan közelítette meg nőt. A kereset úgy fogalmaz: a férfi „elcsábította”, hogy befolyásos körökbe férkőzzön, majd az ő tőkéjét és társadalmi pozícióját használta fel arra, hogy saját karrierjét és vagyonát építse - írja a Daily Mail.

Massenet ügyvédjei szerint a kapcsolat során kialakult egy hallgatólagos megállapodás: a nő fedezi a közös élet költségeit, ingatlanvásárlásokat és Torstensson üzleti befektetéseit, cserébe pedig osztoznak a hasznon. Ehelyett azonban, amikor az első bevételek megérkeztek, Torstensson inkább magángépekre és drága műalkotásokra költötte a pénzt, hogy lenyűgözze az elit társaságokat.

A kereset részletei szerint Torstenssonnak csak a külsőségek számítottak, arra vágyott, hogy a társadalomban erősnek és befolyásosnak tartsák. Bár Massenet – aki a brit divatipar egyik legbefolyásosabb asszonya – alapvetően visszafogott életet él, Smart autóval közlekedik és rendszeresen turistaosztályon repül, partnere ráerőltette a fényűző életmódot, amelyet végső soron az ő vagyonából finanszíroztak.

A dokumentumok szerint Dame Natalie Massenet 2024-ben kezdett gyanakodni, amikor Torstensson éjszakánként többször eltűnt, gyakran italozott. A divatkirálynő egy gyógyszeres üveget is talált, amelyről kiderült, hogy nemi herpesz kezelésére szolgál. A kereset szerint ekkor még párterápiára mentek, de az sem segített. Az üzletasszony aztán májusban talált egy sor üzenetet és fényképet, amelyek bizonyították, hogy kedvese évek óta több nővel is viszonyt folytatott. Még akkor is szexmunkást bérelt, amikor Natalie Massenet és ő azt ünnepelték: gyermekük embrióját beültették egy béranyának.

Mivel a pár soha nem házasodott össze, Massenet kártérítést követel csalás, szerződésszegés és érzelmi sérelmek miatt. Ügyvédei szerint ez az ügy nem csupán egy tönkrement kapcsolat sztorija, hanem egy tudatosan felépített manipuláció, amely során Erik Torstensson éveken át kihasználta partnere pénzét, hírnevét és társadalmi kapcsolatait.

„Massenet azt követeli, amit minden befektető követelne – tisztességes, méltányos megtérülést az általa eszközölt befektetésekért, az általa létrehozott értékekért és az általa viselt költségekért” – áll a keresetben.

Erik Torstensson, aki a Frame farmermárka alapítója egyelőre nem reagált a vádakra.

A divatvilág megrendülve figyel

Natalie Massenet, akit a királynő 2016-ban Dame címmel tüntetett ki, a brit üzleti élet egyik legsikeresebb női vállalkozója. Perének részletei megrázták a divatvilágot, senki sem gondolta ugyanis, hogy így ki lehet játszani egy globális márka alapítóját. Egész Anglia feszült figyelemmel követi, miként alakul a bírósági eljárás, amelyben a tét nemcsak dollármilliókban, hanem egy ikonikus üzletasszony hírnevében mérhető – adta hírül a Life.

Kapcsolódó írásaink