Bulvár
A hírhedt 27-esek klubja
A zenetörténet legrejtélyesebb társasága, aminek Amy Winehouse is tagja lett

Az egyik legmisztikusabb része a Rock n’ Roll történetének a 27-esek klubja, mely az ebben a korban elhunyt ismert zenészeket takarja. Számos legenda kering a klubról, mely összeesküvés-elméletek garmadáját inspirálta, de a popkultúrában is letette kéznyomát. Amy Winehouse sajnálatos módon 2011. július 13-án, 14 évvel ezelőtt csatlakozott a 27-esek klubjához, ennek apropóján pedig feltárjuk, milyen legendák is keringenek erről a klubról.
A gyökerek a 19. századig vezetnek – A 27-esek klubja története
Amikor Kurt Cobain 1994-ben önkezével vetett életének, édesanyja így kiáltott fel fájdalmában:
Most elment, és csatlakozott ahhoz a hülye klubhoz.
Az a bizonyos klub nem volt más, mint a hírhedt 27-esek klubja, angolul Club 27, mely ebben a mitikus korban elhunyt fiatal zenészeket takarta. Ekkor kapott széles körű médiaismertséget a rejtélyes jelenség, jóllehet, először 1969-ben említette a média, amikor a Rolling Stones alapító gitárosát, Brian Jonest holtan találták medencéjében. Halála után 1970-ben Jimmy Hendrix, illetve Janis Joplin, 1971-ben pedig Jim Morrison halt meg furcsa körülmények között – írta meg a life.hu.
A 27-esek klubjának első tagja viszont akkor hunyt el, amikor a blues még csak szárnyait bontogatta a 19. század végi Amerikában: ő volt Alexandre Levy, brazil zeneszerző.
Utólag került fel a klubtagok listájára olyan zenei legendákkal egyetemben, mint Robert Johnson vagy Rupert Brooke, akik nélkül ma nem létezne rockzene. Jelenleg 65 tagot számlál a klub, mára sportolók, színészek, sőt uralkodók is felkerültek a listára. Az elhunyt zenészek halála lehetett furcsa baleset, öngyilkosság, túladagolás. Jellemzően mentális problémákkal küzdő, hányattatott sorsú fiatalok voltak, akik nem vetették meg a tudatmódosítókat, egyetlen dolog azonban összekötötte őket: 27 évesen haltak meg.
Titkok, összeesküvések: Amy Winehouse és a 27-esek klubjának legendája
Amikor a kifejezés széles körű nyilvánosságot kapott, a társadalomban kialakult egy elképzelés, miszerint a zenészek körében szokatlanul magas a 27 évesen elhunytak száma. Statisztikai adatok alapján a zenészek mintegy 1,3%-a távozott ebben az életkorban, mely nem kiugró szám.
Ami igazán figyelemre méltó, hogy műfajokat meghatározó, mai ésszel felfoghatatlan jelentőségű sztárok távoztak ebben a korban.
Az, hogy véletlen egybeesésről vagy összeesküvésről van-e szó, rengeteg vitát generál. A 27-esek klubjával kapcsolatos egyik legismertebb teória, hogy a CIA keze volt a dologban, nagy hatású zenészeket akartak kiiktatni. Egy városi legenda szerint egy rejtélyes fehér öngyújtó hozott balszerencsét az elhunyt zenészekre.
Akármi is legyen az igazság, a tragikusan fiatalon elhunyt zenészek betölthetetlen űrt hagytak maguk után, egyik legfrissebb tagjuk pedig az egyik, ha nem a legsikeresebb brit énekesnő, Amy Winehouse volt.
Amy Winehouse tragikus halála és zaklatott élete
2011. július 23-án megrázta a világsajtót, amikor Amy Winehouse-t holtan találták otthonában. A legendás énekesnővel alkoholmérgezés végzett, holttestére testőre talált rá. Gyerekkora zaklatott volt, melyben a zene jelentette számára a menedéket, tehetségére igen hamar felfigyeltek, de a zeneipar nem volt vele kíméletes.
Első, 2003-ban kiadott, Frank című albuma után nem volt megállás, hangsebességgel repült világsztárstátuszba.
Rekedtes hangja, egyedi stílusa okán hamar közönségkedvenc lett, bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, 30 millió lemezt adott el világszerte. A siker és csillogás mögött azonban egy sérült lélek volt, aki nem bírta a rá nehezedő nyomást, mely elől alkoholba és drogokba menekült. Számos interjú és forrás megerősíti, hogy Amy Winehouse akart küzdeni, voltak tervei, de a mentális problémák, nem utolsósorban a környezetében lévő mérgező emberek összetörték, nem hagyva esélyt a gyógyulásra.
Amy Winehouse halála szomorú mementója a showbiznisz kegyelmet nem ismerő természetének. Noha távozott közülünk, zenei öröksége révén a mai napig velünk él.