Bulvár

Kiderült, miért költözött inkább Los Angelesbe Brooklyn Beckham

Újabb fordult a botrányukban

Kiderült Brooklyn Beckham döntésének valódi oka, miért adta fel londoni életét, és vett 11 millió fontért egy kastélyt Los Angelesben, ami újabb megdöbbentő fordulatot tár fel a családi viszályról is.

Kiderült, miért költözött inkább Los Angelesbe Brooklyn Beckham
Brooklyn Beckham
Fotó: Getty Images via AFP/Dimitrios Kambouris

A 26 éves, feltörekvő szakács és színésznő felesége, Nicola Peltz a kialakult családi viszály miatt nem vettek részt David 50. születésnapi ünnepségén.

Azt állítják, hogy Brooklyn döntése, miszerint új otthont vásárolt Los Angelesben és ott szeretne letelepedni, összefüggött azzal, hogy el akar távolodni a szüleitől, valamint a londoni, és a Cotswolds-i helyszínektől.

Egy bennfentes azonban elárulta a MailOnline-nak, hogy a döntést azért hozták meg, mert Brooklyn egyszerűen otthonosabban érzi magát Los Angelesben, miután gyermekkorának nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, és amerikai feleségének is ez az otthona.

A forrás elmondta azt is: „Ennek a háznak semmi köze a családi dinamikához. Davidnek és Victoriának is van ingatlana az Egyesült Államokban.”

„Mind Nicola, mind Brooklyn karrierje Los Angeleshez kötődik, Brooklyn pedig gyermekkorának egy részét ott töltötte, amikor édesapja az LA Galaxy csapatában játszott.”

„Ez idő alatt több évig Los Angelesben járt iskolába, ott építette fel az életét, valamint barátságokat is ott kötött. Mindig is Los Angeles volt az otthona.”

Ezek a nyilatkozatok akkor születtek, amikor arról számoltak be, hogy Brooklyn új otthonának pénzügyi vonatkozása feszültséget váltott ki a szülei és Nicola apja, a milliárdos Nelson Peltz között, ugyanis a Sun arról számolt be, hogy Brooklyn nem birtokolja teljes egészében az öt hálószobás kastélyt, az ingatlan többsége Nicola tulajdonában van.

Források azt állítják, hogy David és Victoria most úgy érzik, fiuk „csapdába esett”, különösen azután, hogy a fiú szigorú házassági szerződést írt alá, mielőtt 2022-ben Nicolával összeházasodtak.

A Peltzék azonban azzal vádolták a Beckham házaspárt, hogy „szűkmarkúak”, és nem támogatják fiukat.

Úgy gondolják, hogy Brooklyn és Nicola új otthonát nagyrészt Nicola vagyonkezelői alapjának pénzéből finanszírozták, de az alap létrehozójaként Nelsonnak kellett jóváhagynia az alapok felszabadítását, és a pár a megtakarításait is befizette az ingatlan megvásárlásakor.

Davidre és Victoriára utalva egy forrás azt mondta: „Amikor a ház megvásárlására került a sor, természetesen nemcsak úgy akartak több millió fontot adni a fiuknak – milyen üzenetet küld ez?”

„Nelson Peltz ezzel szemben milliárdos befektető, és feleségével, Claudiával együtt a kislányukat, Nicolát a szemük fényének tekintik.”

„Érthető módon kényeztetni akarják, és biztosítani akarják, hogy soha ne legyen gondja – arra számítottak, hogy a félmilliárdot érő Beckham család ugyanúgy bele teszi a maga részét.”

„Ez nem mindig történt meg, ezért bosszankodnak, és azt mondják az embereknek, hogy kicsit szűkmarkúak ami Davidet és Victoriát teljesen feldühítené, ha tudnák.”

Egy, Davidhez és Victoriához közel álló forrás vitatta ezt, és „ostobaságnak” nevezte.

Egy másik, Brooklynhoz közel álló személy is visszavágott szülei azon állításaira, miszerint „csapdába esett” a megállapodás miatt.

A MailOnline-nak ezt mondták: „Kiábrándító – és őszintén szólva abszurd –, hogy bárki is megpróbálná Nicola és Brooklyn házasságát valami mérgezővé tenni.” Kapcsolatuk a szereteten, a tiszteleten és az elkötelezettségen alapul. „Az a felvetés, hogy Brooklyn „csapdába esett”, nemcsak hamis – ez egy szándékosan kegyetlen és alaptalan narratíva, amelynek célja egy erős, szerető házasság aláásása.”

A MailOnline további kommentárokért megkereste Brooklyn Beckham, valamint David és Victoria Beckham képviselőit.

Kapcsolódó írásaink