Bulvár
Meghan Markle élete sem volt könnyű
Így formálták a korai nehézségek Harry herceggel a kapcsolatát

A sussexi hercegné podcastja legújabb részében Cassandra Thurswell-t, a márka alapítóját látta vendégül, ahol elárulták, hogy először 2009-ben találkoztak egymással.
Ekkoriban Markle egy kis albérletben élt, amire Cassandra így emlékezett:
„Emlékszel, hogy a szekrényajtó a fürdőszobában volt? Nevezzük inkább bungalónak.”
Markle felvázolta kis albérlete kinézetét. Ahhoz, hogy elérje a hálószobát, át kellett menni a konyhán és a vécén is. A két nő ezekről az emlékekről nevetgélve mesélt.
Markle azt is elmondta, hogy otthonában, mielőtt a Suits nevű sorozatban szerepelt volna, Cassandra mesélt neki egy cipőről, ami 200 dollárba került. Markle akkor nem tudott ennyit fizetni érte, de Cassandra végül meggyőzte, hogy vegye meg.
„Ezeket a cipőket viseltem a Suits című sorozat utolsó meghallgatásán, amikor megkaptam a szerepet.”
A cipőt szerencsehozónak tartja, ugyanis hét évadon keresztül játszotta Rachel Zane-t a Suits-ban, majd otthagyta a sorozatot, és feleségül ment Harry herceghez.
A herceg mindig is támogatta feleségét, és ez a történet rávilágít, mennyire nehéz is volt az út, amit bejártak, hogy végül egymásra találjanak.