Bulvár
Tragikus üzenetet rejt Madonna új frizurája
Megidézte az édesanyját

Madonna az Insta-sztorijában osztotta meg követőivel új frizuráját. Természetesen nem vált meg ikonikus platinaszőke hajától, csak egy barna, hullámos parókát vett fel. A képekhez ezt írta: „Hiányzott az anyám, ezért átalakultam.”

A hét Grammy-díjjal kitüntetett előadó édesanyja, akivel azonos a keresztnevük, 1963-ban, mindössze 30 évesen hunyt el mellrákban, hat gyermeket hagyva maga után. Madonnát a családban „Little Nonnie” azaz kicsi Nonnie becenévvel illették. Az énekesnő többször is nyilatkozott arról, milyen mély nyomot hagyott benne az édesanyja elvesztése. Egy januári dokumentumfilmben így fogalmazott: „Az volt életem legjelentőségteljesebb eseménye. Olyan volt, mintha a szívem egy részét kitépték volna.”
A 2023–2024-es Celebration Tour során Madonna minden koncertjén kivetítette édesanyja képét a Mother and Father című dal előadása közben. „Minden este, amikor kiléptem a színpadra és felnéztem anyám arcára, azt mondtam: »Helló.« Majd azt, hogy: »Köszönöm. Remélem, büszke vagy rám. Kérlek, védj meg, és tarts tisztán.«”
Az énekesnő korábban azt is elmondta, hogy gyermekkorában senki nem tájékoztatta őt édesanyja betegségéről. „Csak néztem, ahogy rejtélyes módon szétesik, aztán eltűnt, és nem volt más magyarázat, mint hogy elaludt” – fogalmazott korábban az Instagramon.
Édesapja, Silvio Ciccone ma is él, június 2-án tölti be 94. életévét.