Bulvár
III. Károly király olyat tett, amit szinte soha
Ezt árulta el ország-világ előtt

Ritkán beszél nyilvánosság előtt a betegségéről III. Károly király, ám ezúttal kivételt tett, amikor egy hivatalos programján egy hétköznapi ember tette fel neki a kérdést: hogy van.
III. Károly a feleségével, Kamillával utazott Bradforba, hivatalos programra. Az Impact Hub Yorkshire-ban tett látogatást, hogy találkozzon a különböző közösségeket támogató helyi vállalkozókkal, köztük Safeena Khan virágkereskedővel is, aki az uralkodó egészségi állapotáról is érdeklődött. Károly pedig válaszolt.
A nő felidézte a történteket: „Megkérdezte, hogy vagyok, én pedig megkérdeztem tőle, ő hogy van. Károly király a hüvelykujját felemelve azt mondta: »Szeretném azt hinni, hogy a rákbetegségből kivezető út jobbik oldalon állok.«”
Talán semmiségnek tűnhet, de rendkívül ritka, hogy III. Károly király nyilvánosan mondjon bármit az egészségi állapotáról, és a palota is csak ritkán és vonakodva nyilatkozik az uralkodó állapotáról. Legutóbb márciusban adtak ki közleményt, amikor Károlyt kórházba szállították.