Bulvár

Kutyaszán-bajnokságot tekint meg az amerikai alelnök felesége

Grönlandon lesz a verseny

Usha Vance, az amerikai alelnök felesége vezeti a Grönlandra utazó amerikai delegációt, amely a többi között megtekinti a hagyományos nemzeti kutyaszánversenyt – közölte az alelnöki hivatal vasárnap.

Kutyaszán-bajnokságot tekint meg az amerikai alelnök felesége
Usha Vance, az amerikai alelnök felesége vezeti a Grönlandra utazó amerikai delegációt, amely a többi között megtekinti a hagyományos nemzeti kutyaszán-versenyt. Korábban állítólag Donald Trump Jr. amerikai üzletembert szállító repülőgép is járt már Grönlandon (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Ritzau Scanpix/Emil Stach

A közlemény szerint Usha Vance-t elkíséri egyik kisfia is az útra, ahol Grönland örökségével ismerkednek majd, valamint ott lesznek a grönlandi nemzeti bajnokságnak számító verseny (Avannaata Qimussersu) rajtjánál, amelyen 37 hajtó és 444 szánhúzó kutya vesz részt.

„Vance asszony és a delegáció izgatottan várja, hogy szemtanúja legyen ennek a hatalmas versenynek, és hogy ünnepelhesse a grönlandi kultúrát és egységet” – olvasható a közleményben, ami szerint az utazás március 27. és 29. között lesz.

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta többször jelezte, hogy szeretné, ha Grönland az Egyesült Államokhoz csatlakozna. A törekvést amerikai nemzetbiztonsági érdekekkel magyarázta.

Kapcsolódó írásaink

Grönland választ

ĀA szigetlakók 84 százaléka akarja a Dániától való függetlenséget