Bulvár
Újabb sztárválás
Véget ért Sia házassága

A 49 éves popsztár és az üzletember frigye alig két évig tartott: 2022. december végén mondták ki a boldogító igent, a polgári szertartást pedig 2023 májusában egy mesés olaszországi ceremónia követte – írja az Elle.
Mivel Sia mindig próbálta távol tartani magánéletét a médiától, azt nem lehet tudni, pontosan mennyi ideje voltak együtt az esküvőt megelőzően, sőt az is csak a válási papírokból derült ki, hogy a párnak a legnagyobb titokban közös gyermeke is született. Somersault Wonder Bernad 2024. március 27-én látta meg a napvilágot, édesanyja pedig szeretné megszerezni a felügyeleti jogot felette, ugyanakkor nyitott arra, hogy fia nevelésében exe is részt vehessen. A bíróságot arra kérte, Bernardot ne kötelezzék gyermektartásdíj megfizetésére.
Siának egyébként ez a második válása: a szintén zenész Erik Anders Langgal 2014-ben kötötték össze életüket, ám az a házasság is csak két évet ért meg. Ezután az énekesnő úgy érezte, örökre szingli szeretne maradni, és 2019-ben örökbefogadott két 18 éves fiút is. Egyikőjük másfél évre rá apuka lett, így az énekesnő gyakorlatilag mostanra már nemcsak háromszoros anyuka, de nagymama is.