Bulvár
Nagy bajba került Schobert Norbi
Cége több száz milliós veszteséggel zárta a tavalyi évet

A május 31-i leadási határi után fél évvel beérkeztek Schobert Norbert Free Group cégének adatai is: a beszámolóból kiderül, hogy a cég 2021-es, 2,3 milliárd forintos árbevétele 1,6 milliárdra apadt, a tavalyelőtti 135 millió forintos veszteség pedig bő kétszázmilliósra duzzadt. A cégnél osztalékot az eredmény függvényében nem fizettek.
A portálon kiemelik: amíg két éve átlagosan húsz fő dolgozott a cégnél, addig tavaly már csak tizennyolc, a bérek viszont ennél nagyobb arányban, egyharmaddal csökkentek (231 millióról 166 millióra). A lap szerint a Free Group Kereskedelmi Zrt. felélte vagyonát (a saját tőkéje mínusz 161 millió forint), így jogszabályi kötelezettség alapján tőkét kell emelnie.