Bulvár
Feljelentették Hajdú Pétert

A műsorvezető a hivatalos közösségi oldalain, ő maga számolt be a történtekről, miszerint többen jelentették a Majkával készült interjút, ugyanis sok a trágárság és káromkodás a videóban, így kifogásolható tartalomnak minősítették a nézők visszajelzései alapján.
Az első adás vendége Majka volt, a megtekintése már túl van 220 ezren, de nemrég kaptunk egy értesítést a YouTube-tól, hogy többen jelentették a műsort a szókimondó tartalma miatt, ezért a hozzáférést korlátozták: csak felnőttek nézhetik meg. Senkit nem akartunk megbántani az olykor túlságosan is szókimondó stílusunkkal – kezdte bejegyzésében a műsorvezető, aki még magyarázkodott is amiatt, hogy miért alakulhatott ez így.
Ez sajnos ilyen, 7-8 órán keresztül bent vagyunk egy bekamerázott szobában, és – a kamerákról megfeledkezve – úgy beszélgetünk, ahogy a privát életben. Arról nem beszélve, hogy Majka karjára is rá van tetoválva, hogy vigyázat, szókimondó szövegek. Egy szó mint száz, köszönöm azoknak, akik jelezték a YouTube-nak, és ezúton kérek mindenkit, hogy csak 18 éves kor felett nézze meg a Beköltözve Hajdú Péterhez 1. adását, Majkával. Másodszorra egyébként Szabó Zsófi költözött be hozzám! A műsor már fent van a Frizbi TV YouTube-csatornáján és szeretném, jelezni, hogy nem beszélünk benne csúnyán. Talán csak egy nagyon kicsit” – írta közösségi oldalain Hajdú Péter.