Bulvár
Charlize Theron: Nem a sebészem rossz, csak öregszem
Charlize Theron véget vetett a pletykáknak az „elrontott plasztikai műtétjéről”. Nem is volt semmilyen műtét

„Nem volt semmilyen műtétem, csak öregszem, ezért változik az arcom is” – mondta a FoxNews cikke szerint.
Szerinte egy kicsit empatikusabbnak kellene lennie a társadalomnak, hogy a nők is úgy öregedhessenek, ahogy akarnak, nem ahogy elvárják tőlük. Mint mondja, bár ő maga sosem plasztikáztatott, nem ítéli el azokat, akik igen.
A színésznő állítja, hogy el tudja fogadni az öregedés folyamatát, bár a személyiségének egy része azt kívánja, hogy bárcsak örökre fiatal maradna. „Bárcsak a 25 éves testem lenne még, amit akárhogy terhelek, holnap sem fájna. Most ha nem edzek három napig, és megyek vissza az edzőterembe, nem tudok járni.”
Az életkor előrehaladtával Theron egyre jobban megválogatja, milyen filmszerepeket fogad el. „Soha, de soha többé nem fogok olyan filmet csinálni, amihez 40 kilót kell híznom” – utalt a Szörnyeteg című filmjére.
Theron azt is elmondta, hogy az orvosa már korábban rámutatott, hogy a nő teste megváltozik. „Azt mondta, hogy 40 felett vagyok, nyugodjak meg. Ezt senki sem akarja hallani.”