Bulvár

Gálvölgyi János nem a Balatonon nyaral, mert „luxus lett a lángos”

A színész szerint a Balatonnál lenni már nem olcsóbb a mallorcai tengerparti nyaralásnál

Gálvölgyi János a Veszprémi megyei Döbröntén nyaral, itt piheni ki az elmúlt hónapok kemény megpróbáltatásait, és készül az őszre, ugyanis állítása szerint akkor visszatér a munka világába és újra színpadra áll. A Blikk utolérte a színészt, aki azt mondta a bulvárlapnak, hogy jól érzi magát, újra a régi – írta a Mandiner.

Gálvölgyi János nem a Balatonon nyaral, mert „luxus lett a lángos”
Gálvölgyi János
Fotó: Wikipedia/Vadas Róbert (Vadaro)

Jólesik, ha dicsérnek, ha azt mondják rólam, hogy újra a régi vagyok. Úgy is érzem magam, mint akit kicseréltek, s mint aki letudta a francia idegenlégió kiképzését” – fogalmazott Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.

Gálvölgyi tehát Döbrentén pihen egyet a feleségével, aztán „ősztől újra jöhet a munka”. Elmondta többek között azt is, hogy okkal nem a Balatonon töltik a szabadságukat, mivel, szavai szerint, „a magyar tenger már nem olcsóbb a mallorcai tengerparti nyaralásnál”.

Soha nem gondoltam volna, hogy a luxustermékek között nem valamelyik olasz vagy francia divattervező ruháját vagy táskáját említik, hanem a lángost – szögezte le a színművész.

Kapcsolódó írásaink