Bulvár
Friss információk Lagzi Lajcsiról
A mulatóssztár ügyvédje beszélt védence állapotáról

Lajcsi immár három hónapja van börtönben, a cellasorig azonban még el sem jutott. A Ripost információi szerint azért, mert az állapota folyamatosan romlik. A zenész az első naptól kezdve egészségügyi részlegen van, folyamatos felügyelet mellett, amire sajnos egyre nagyobb szüksége van. Úgy tudjuk, hogy a körülbelül egy hónappal ezelőtti egészségi állapotához képest mostanra sokkal rosszabbul van, a részleget el sem hagyhatja kísérő nélkül.
Helyesek az értesüléseik, Galambos Lajos most már kizárólag kísérővel képes sétálni, egyedül el sem engedik. Kísérik a BV boltba, ahol vásárolhat, illetve az egészségügyi sétáin is mellette kell legyen valaki – nyilatkozta a lapunknak dr. Csontos Zsolt, a művész ügyvédje. A jogásztól megkérdeztük azt is, hogy áll Lajcsi otthonápolási kérelme?
Az eljárás folyamatban van, még nem született bírósági döntés – mondta az ügyvéd.