Bulvár

Súlyos fertőzés miatt került kórházba Madonna

Kórházba került Madonna egy súlyos bakteriális fertőzés miatt, világturnéja kezdetét elhalasztják – közölte szerdán Guy Oseary, az amerikai énekesnő menedzsere Instagram-oldalán.

Súlyos fertőzés miatt került kórházba Madonna
Madonna
Fotó: Getty Images via AFP/Getty Images North America/Kevin Winter

Mint mondta, a 64 éves énekesnőt szombaton szállították intenzív osztályra, ahol több napot töltött.

„Egészségi állapota javul, de még orvosi kezelésre szorul” – ismertette Oseary, hozzátéve, hogy Madonna várhatóan teljesen fel fog épülni.

Egyelőre azonban minden fellépését felfüggesztették, ami a hétszeres Grammy-díjas énekenő világturnéját is érinti, amely július 15-én vette volna kezdetét a kanadai Vancouverben és a tervek szerint Amszterdamban ért volna véget decemberben. Az új kezdési időpontot később teszik közzé.

Kapcsolódó írásaink