Bulvár

Gálvölgyi János egyre jobban érzi magát

A színművész még május közepén, légzési nehézségek miatt került kórházba

Nagyon jól van János, hála Istennek minden rendben van a férjemmel. Mindketten remekül érezzük magunkat – mondta el a Blikknek a színművész felesége, Gálvölgyi Judit.

Gálvölgyi János egyre jobban érzi magát
Gálvölgyi János
Fotó: Facebook/RTL.hu

Gálvölgyi János felesége megerősítette, a rajongók megnyugodhatnak, nincs semmi baj, sokat vannak együtt, jól telnek a napjaik.

A Blikknek nyilatkozva a család egyik közeli barátjától azt is megtudta, hogy a színész a lábadozás alatt szakállat növesztett, amivel már megbarátkozott, de egy héten belül valószínűleg megválik az új fizimiskától.

Gálvölgyi János múlt vasárnap az ATV Heti Napló című műsorában jelentkezett telefonon, élő adásban, ahol az állapotáról beszélt. „Annyira banálisan hangzik, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm, de azt hiszem, annyi köszönet nincs, mint amennyi szeretetet kaptam, úgyhogy köszönöm! A hangom nem az igazi még, de remélem, hogy egy-két napon belül ez is a helyén lesz, és akkor szeretnék valamennyit visszaadni abból a szeretetből, amit én kaptam. Ha az megfelel annak, amit a színpadon tudok nyújtani, akkor nagyon boldog leszek” – mondta el egy hete a gyógyulófélben lévő színész.

Kapcsolódó írásaink