Bulvár
Mészáros Lőrinc valóra váltotta Várkonyi Andrea titkos álmát
Ezúttal is kikerült róluk néhány szerelmes fotó

A portál emlékeztet: Andrea 2021. szeptemberében kötötte össze az életét az ország egyik legtehetősebb üzletemberével, Mészáros Lőrinccel. A pár azóta igyekszik óvni magánéletét a nyilvánosság elől, de olykor-olykor kikerül róluk néhány szerelmes fotó.
– A Havasi Symphonic Concert Show előadásán voltunk a barátnőmmel, és arra figyeltünk fel, hogy Havasi a szünetben a hátunknál lévő páholyba jött, ahol beszélt Mészáros Lőrinccel és Várkonyi Andreával, akiket csak akkor pillantottunk meg. Tisztes távolságban hallgatták és nézték végig a koncertet, utána többször is láttam, hogy tapsolnak, élvezik az előadást – említette meg a Blikk olvasóriportere. Az erről készült fotót ITT tekintheti meg.
Ezúttal Londonba vitte a párját álomrandira Mészáros Lőrinc, aki ezzel Andrea régi álmát váltotta valóra, hiszen – mint kiderült – régóta vágyott a Royal Albert Hallba. Hétfő este a magyar zongoraművész, Havasi Balázs dallamai andalították el a vendégeket: a világszerte egyre népszerűbb zenész koncertje – amire 15-47 ezer forintnyi angol fontért lehetett bejutni – ezúttal is zajos siker volt – írták.
„Megható volt szembesülni a kirobbanó tapsviharral, az emberek felállva ünnepelték a magyar művészt” – mesélte a Blikknek Várkonyi Andrea, aki elárulta, egy jó hosszú hétvégét töltenek az angol fővárosban a férjével, és a hivatalos teendők mellett a pihenésre és a szórakozásra is jutott idő.
„Havasi Balázs invitálására érkeztünk az angol fővárosba, mindketten nagy rajongói és egyben támogatói is vagyunk a művészetének” – mesélte Andrea.
„Nem titok, korábban jelentős időt töltöttem el Londonban, itt éltem, s gyakran csodáltam meg a Royal Albert Hallt. Bakancslistás vágyam volt, hogy egyszer ezek között a csodálatos, patinás falak között élvezhessek egy koncertet. Ez most valóra vált, és örülök, hogy éppen Balázs sikerét láthattam itt élőben.”