Bulvár

Baljós dolgot szúrtak ki az emberek Károly fotóján

Az uralkodó többek szerint nagyon beteg lehet

A királyi család több rajongója is úgy gondolja, Károly szándékosan nem mutatja a kezeit a róla készült friss fotókon, ezzel pedig súlyos betegségét leplezi a feltételezések szerint – írta meg a Femcafe.hu

Baljós dolgot szúrtak ki az emberek Károly fotóján
Ahol csak lehet a király elrejti kezét
Fotó: NorthFoto

Sok évnyi várakozás után végre korona kerül Károly, valamint felesége, Kamilla fejére, méghozzá egy nagyszabású koronázási ceremónia keretei között – emlékeztet cikkében a Femcafe.hu. Május 6-án tehát az egész világ szeme Londonra szegeződik majd: az ünnepség délelőtt 11-kor kezdődik, amikor is a királyi pár lovashintón elindul a Buckingham-palotából a Westminster apátságba, ahol az istentisztelet után Károly leteszi az esküt az országnak és az egyháznak, majd Canterbury érseke felkeni őt a szentelt olajjal. Ezután a néhai Erzsébet fia a palástját levéve helyet foglal a 700 éves koronázási széken, ahol megkapja a jogart és az országalmát, végül a fejére kerül Szent Eduárd koronája.

A trónra ülve aztán a tisztviselők hűségesküt tesznek neki, majd jön Kamilla koronázása Mária királynő egykori fejdíszével – ezután a frissen koronázott pár visszamegy a Buckingham-palotába, ahol az erkélyről integetnek majd a népnek és alattvalóiknak. Ez tehát a hivatalos menetrend, de a kérdés, hogy vajon meddig uralkodik majd a 74 éves III. Károly?

Sokakban azért merül fel ez az óriási jelentőséggel bíró kérdés, mert több rajongó szerint is az uralkodó nagyon beteg lehet, ennek pedig híre ment, miután az emberek furcsa dolgot szúrtak ki a királyról készült friss képeken. Észrevették, hogy Károly majd minden fotón eldugja valahova a kézfejét, esetleg rajta sincs ezen testrésze a képen, ez pedig gyanúra adott okot többeknek is. Sokan tudni is vélik, mi állhat a dolog hátterében…

Nemsokkal Erzsébet királynő halála után egyszer már felreppent a pletyka Károly ujjaival, valamint esetleges betegségével kapcsolatban: akkor sokan úgy gondolták, a néhai királynő legidősebb fia nem alkalmas a trónra, hiszen a király vörös, duzzadt ujjakkal jelent meg a nyilvánosság előtt több alkalommal, az árulkodó jelről pedig akkor egy orvos, Dr. Gareth Nye, a Chesteri Egyetem oktatója azt nyilatkozta, hogy a dolog hátterében akár ödéma is állhat.

Objektum doboz

„Ebben az esetben a szervezet elkezdi visszatartani a vizet a végtagokban, főleg a lábakban és a bokában, de az ujjakban is, amitől azok megduzzadnak – ez egyáltalán nem ritka állapot 65 év felett” – mondta akkor a szakember, aki hozzátette, a duzzadt ujjakat fájdalmas ízületi gyulladás is okozhatja. Most a király betegségével kapcsolatban újra felreppentek a pletykák, ugyanis sokaknak gyanússá vált, hogy Károly mostanában minden hivatalos fotóján "dugdossa" a bal kézfejét, talán épp "kolbászujjai" miatt, ahogyan a rosszakarói mondják.

Objektum doboz

„Gyáva, ha nem mutatja meg a kezét. Egyáltalán nem kéne szégyellnie a kolbászujjait, méltóbb lenne egy királyhoz, ha felvállalná a korából fakadó egészségügyi problémáit, és nem dugdosná a kezét a háta mögé vagy épp a zsebébe” – írta az egyik károgó Károllyal kapcsolatban Twitteren, sokan pedig egyetértettek vele, ugyanis a többség szerint a koronázási ceremónián a király úgysem tudja majd elrejteni kezét, ezért felesleges a palotának szinte tökéletes pózban beállított fotókat közölnie róla.

Kapcsolódó írásaink