Bulvár

Minden idők egyik legnagyobb főnyereménye a lottón

Az ötöslottó története során a legrövidebb halmozódás 1 hét volt, a leghosszabb pedig 39 hét

A játék történetének kilencedik legmagasabb főnyereményével kecsegtet az ötöslottó a héten, már 3,135 milliárd forint a tét. A milliárdok a szerencsevadászok kedvét is meghozták, többen és többet lottóznak – áll a Szerencsejáték Zrt. közleményében.

Minden idők egyik legnagyobb főnyereménye a lottón
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Lottó mánia

Az ötöslottón 18 hete nem született telitalálatos, így a jackpot átlépte a 3 milliárd forintot – írta az Origo. A főnyeremény pedig ezzel bekerült a játék történetének tíz legmagasabb összege közé.

Bár a jackpot tovább halmozódik, szombaton 15 szerencsés örülhetett négytalálatosának, akik egyenként több mint 3,3 millió forinttal lettek gazdagabbak. Amennyiben a hétvégi számhúzáson nem születik nyertes, úgy a főnyeremény összege a nyolcadik legmagasabb szintre is emelkedhet.

Az eltelt 4 és fél hónap, azaz a halmozódás ideje alatt Fortuna kedvenc száma volt a 32-es, amit hatszor sorsoltak ki, emellett az 5-ös és a 20-as számot tartalmazó golyók is négyszer kerültek be a nyerőszámok közé. Érdekesség, hogy a többi közt a sokak által szerencsésnek tartott 7-es vagy éppen a balszerencsével társított 13-as számokat egyszer sem húzták ki a halmozódás kezdete óta.

Az ötöslottó története során a legrövidebb halmozódás 1 hét volt, a leghosszabb pedig 39 hét. Ez utóbbira három éve volt példa: közel 10 hónap után 2020. 13. játékhetén megszületett az ötöslottó történetének legnagyobb főnyereménye, egy szerencsés nyertes 6,431 milliárd forinttal lett gazdagabb.

A nyeremény halmozódására a szabályok szerint 52 hét áll rendelkezésre, ezután a főnyeremény nem növekszik tovább. Ha az utolsó sorsoláson sincs telitalálatos szelvény, akkor a főnyeremény a részvételi szabályzat alapján a többi nyertes között kerül felosztásra, ugyanakkor erre a játék 66 éves története során még egyszer sem volt példa.

Kapcsolódó írásaink

Nem volt ötös a lottón

ĀA Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint megtartották a 6. heti ötös lottó és Joker számsorsolást