Bulvár

Életben van a Szulejmán színésznője

Sokáig nem találták a világsztárt a törökországi földrengés után

A múlt héten mi is beszámoltunk róla, hogy a több mint 40 ezer halálos áldozatot követelő törökországi és szíriai földrengések után sokáig nem tudtak semmit Cansu Dere színésznő hollétéről. A Szulejmán sorozatból is ismert 42 éves sztár a földrengés epicentrumától nem messze élt – írta a Szeretlek Magyarország.

Életben van a Szulejmán színésznője
Cansu Dere, a Szulejmán sztárja
Fotó: Nurphoto via AFP/ Oscar Gonzalez

Dere az elmúlt időszakban a közösségi médiában inaktív volt, sokan ezért gondolták, hogy esetleg a katasztrófai áldozatai között lehet. De mint kiderült, a színésznő távolabb él, a közösségi médiában pedig már sokkal régebb óta nem jelentkezett, feltehetőleg a visszafogott élet reményében.

„A valódi ok, amiért nem jelentkezett, az az, hogy a Disney Törökország csapatánál önkénteskedik. A színésznő néhány önkéntes videóban is feltűnt a napokban”

– írta a Njena szlovéniai hírpotál. Értesüléseiket a török sajtó is megerősítette.

Bírsen Altuntas török újságíró mindenkit arról biztosított, hogy a színésznő jól van, és éppen részt vesz egy jótékonysági rendezvényen, amelyet a Disney Plus és Dare közösen szervezett. A közösségi médiában főként humanitárius munkája miatt kevésbé aktív.

Kapcsolódó írásaink