Bulvár

Újra összeáll a Bon Jovi

A rock királyai újra minden nőt megkaphatnak?

Visszatérését tervezi a Bon Jovi rockegyüttes legalábbis a gitáros Richie Sambora szerint, aki azt is megindokolta, hogy milyen tényezők jelentenek akadályt a zenekar újra összeállásának.

Újra összeáll a Bon Jovi
Újra összeáll a Bon Jovi
Fotó: EAST NEWS

Richie Sambora szerint egészen biztosan újra össze fognak állni közösen koncertezni, már csak azért is, mert tartoznak ennyivel a rajongóiknak. Ő volt egyébként az, aki elsőként szállt ki az együttesből mintegy 30 év közös munka után.

Jelenleg az egyetlen dolog, ami visszatartja őket attól, hogy együtt zenéljenek, az a frontember Jon Bon Jovi hangszálainak tragikus állapota, az elmúlt időszakban ugyanis rengeteg problémája volt velük.

„Nem tudom, mikor fog megjavulni Jon hangja és a Bon Jovi visszatérése mikor fog megtörténni, de meg kell tennünk a rajongók miatt. Másodkötelességemnek érzem” – nyilatkozta Sambora, aki azt is kiemelte, hogy a zenetörténet során nem sok másik rockegyüttesnek sikerült letennie azt az asztalra, mint amit ők csináltak.

Az eredeti felállásban legutóbb 2018-ban állt össze az 1983-ban alakult zenekar, akkor az egyesülés apropója az volt, hogy bekerültek az amerikai neves Rock and Roll Hall of Fame-be.

Kapcsolódó írásaink