Bulvár
Eltitkolt budai luxusvilláját is árulja Galambos Lajos
Egy ilyen villa ára ezen a zöldövezeti, exkluzív környéken egészen biztosan meghaladja a 400 millió forintot

A Sas-hegy déli oldalán, egy arborétumszerű parkkal övezett területen áll a múlt század harmincas éveiben épült, elegáns villa – írta meg a Blikk. A környékbelieknek fogalmuk sem volt egészen eddig, ki a tulajdonosa, hiszen csak munkásokat és építőipari gépeket láttak a hatalmas háznál az elmúlt hónapokban. Úgy tűnt, a tulajdonos szeretné felújítani, esetleg kissé átalakítani az ingatlant, éppen ezért mindenki meglepődött, amikor nem is olyan régen kikerült rá az „Eladó” felirat.
Keresték a mulatós sztárt is, hogy megkérdezzük, tényleg ő árulja-e a villát, de először nem akart nyilatkozni, mondván, a múlt héten bejelentette, hogy visszavonul a nyilvános szerepléstől. Ám később kötélnek állt.
Valóban enyém a villa, több mint egy évvel ezelőtt vásároltam, mert elhatároztam, hogy ide költözöm a gyermekeimmel, hiszen több önálló lakrészt is ki lehet alakítani a hatalmas házban – mondta a trombitás. – Nem titok, amiatt vettem Budapest ezen részén, mert itt nagyon jó a levegő, márpedig a fulladásos betegségemnek az a legfontosabb. Nyugalomra és békére van szükségem. Sok minden bánt, amelyektől pszichoszomatikus betegségeim alakultak ki, de szerencsére ezek kezelése már folyamatban van.
Arra a kérdésre, jelenleg hol él, gondolkodás nélkül azt a választ adta, hogy változatlanul a boldogasszonypusztai birtokán, amelyet egyébként szintén árul.
Hogy mennyiért árulja a sashegyi házat Lajcsi, nem akarta megmondani, így megkérdeztek egy ingatlanforgalmazásban jártas szakembert, aki szerint egy ilyen önálló, többgenerációs családi villa ára ezen a zöldövezeti, exkluzív környéken egészen biztosan meghaladja a 400 millió forintot – olvasható a portálon.