Kádár-huszárok és a megtorlás kora

Munkásőrök eskütétele 1957-ben Erzsébetvárosban (Forrás: Fortepan - Bauer Sándor)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából nemcsak a hősökről és áldozatokról kell beszélni, azokról is, akik részt vettek a megtorlásban és ezt követően a diktatúrát helyben fenntartották – mondta a minap Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont közgyűjtemény vezetője annak kapcsán, hogy az Emlékpont Kádár-huszárok és pufajkások Hódmezővásárhelyen címmel a Munkásőrség helyi megalakulásának hatvanadik évfordulójára saját kutatási eredményei alapján kiállítást rendezett, amely június végéig látható.

Nagy Györgyi történész ennek kapcsán lapunknak úgy nyilatkozott, a karhatalmisták több mint fele később a Munkásőrség alapító tagja lett, így átfedés van a két névsor között. Beszélt arról is, Hódmezővásárhely ekkor Csongrád megye székhelye volt, így az Emlékpont tanulmányából részben megismerhető a Bán László százados vezette megyei karhatalom és Munkásőrség tevékenysége, amelynek hétszáz elítélt és két halálos áldozata volt. Az ’56-os eseményekben való részvételükért huszonhat vásárhelyi pedagógus ellen indítottak fegyelmi eljárást. A pedagógusok elleni megtorlást Németh Károly megyei első titkár vezette. Az érintettek 1957 júniusában kapták kézhez a felfüggesztésükről szóló határozatot. Sok pedagógust azonnali hatállyal elbocsátottak. Öt pedagógust állásvesztésük mellett – preventív őrizetbe vétel címén – le is tartóztattak.

A Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1956. november 4-i megalakulását köve­tően Hódmezővásárhelyen is elkezdték kiépíteni a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezeteit, és az „ellenforradalmi” veszély miatt felfegyverezték a megbízható elvtársakat. Németh Károly, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága titkárának utasítására a megyei pártbizottság irányítása alatt 1956. november 10-én megalakult a Csongrád Megyei Karhatalmi Parancsnokság. Az alapítók harmincheten voltak, de számuk hamarosan kétszáz fölé emelkedett. Először a rendőrség épületében, majd a laktanyában rendezkedtek be. Feladatuk – a megszálló szovjet csapatokra támaszkodva – a rend fenntartása, az illegális fegyverek összegyűjtése és az MSZMP-szervezetek zavartalan kiépülésének biztosítása volt.

A november 4-i fordulat utáni hónapokban már a karhatalmisták járőröztek a városban. Ezzel egy időben Dobai József és Rozsnyai Mihály parancsnoksága alatt pufajkás alegységek járták a megyét, szervezték a karhatalmat, felderítéseket, elfogásokat hajtottak végre. A december 10-i Kálvin téri tüntetést is ők biztosították, ahol máig tisztázatlan körülmények között egy karhatalmista fegyveréből kilőtt lövedék halálosan megsebesítette Gácsi Lászlót, a Mérleggyár dolgozóját. Később, 1957. május 1-jéig a karhatalmat nagyrészt leszerelték, feladataikat az időközben megszervezett Munkásőrség vette át, amelybe a karhatalmisták közül sokan átléptek. Csongrád megyében az első munkásőr egységek már 1957 márciusában esküt tettek. Járási és városi szinten is több század alakult, amelyek a helyi pártszervek mellett a megyei parancsnokságnak is alá voltak rendelve. A Csongrád Megyei Munkásőrség székhelye 1957 és 1961 között Hódmezővásárhelyen, 1962. január 1-jétől pedig Szegeden volt. Az állomány folyamatosan gyarapodott, 1960-ban a Csongrád Megyei Munkásőrség öt egységének teljes létszáma 1709 fő volt. Ebből Hódmezővásárhelyen 340, Szegeden, valamint a Szegedi járás területén 410, illetve 320, Szentesen és járási területén 132 és 174, Makón pedig 291 munkásőr teljesített szolgálatot. Az 1970-es években a megye munkásőreinek összlétszáma már meghaladta a kétezer főt.

Az 1956-os forradalom idején Hódmezővásárhely központtal katonai közigazgatást vezettek be. „Az ellenforradalom elleni harc során és a rend helyreállítása érdekében kifejtett munkája elismeréséül” adományozandó magas rangú kitüntetés előterjesztése szerint Németh Károlynak „nagy szerepe volt a fegyveres erők összefogásában, ahol szükséges volt, határozott utasítást adott tűzparancsok kiadására az ellenforradalmi elemekkel szemben, akik támadólag léptek fel”. Németh az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, s újra átvette a megye irányítását. November 4-ét, a szovjet csapatok behívását követően „azonnal hozzáfogott a hatalom megszilárdítása érdekében a karhatalom és a párt szervezéséhez, a szovjet csapatokkal a kapcsolatot felvéve, aktív tevékenységet fejtett ki a karhatalom felfegyverzésében, majd az ellenforradalmi elemek lefegyverzésében. Nagy része volt a karhatalom harci készségének és helytállásának állandó fokozásában – olvasható az 1956-os Intézet Alapítvány tanulmányában.

Kádár János főként azért számított rá, mert levette a válláról az apparátus mindennapjai irányításának gondját. Így történhetett, hogy az 1968-as „új gazdasági mechanizmus” atyjának számító reformer Nyers Rezső 1974. márciusi leváltásakor a hajdani henteslegény kapta meg a gazdaságpolitikai KB-titkár posztját, vagyis ő felügyelte a Központi Bizottság gazdaságpolitikai, a területi gazdaságfejlesztési és a pártgazdasági és ügykezelési osztályt.

Kitüntetés a forradalom eltipróinak

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET) az 1957. évi 61-es számon törvényerejű rendeletet alkotott a Magyar Szabadság Érdemrend újbóli adományozásáról. Az 1957. november 1. és 1958. április 4. között egy ízben adományozható kitüntetést azok kaphatták meg, akik „magatartásukkal az 1956-ban lefolyt ellenforradalmi lázadás leverésében és a magyar dolgozó nép szabadságának védelmében kitűntek”. A NET 1957. október 23-án hirdette ki a Magyar Népköztársaság Hivatalos Lapjában a törvényerejű rendeletet.  

Néhány ismertebb név a kitüntettek egyébként hosszú névsorából:

Szépvölgyi Zoltán, az Országos Tervhivatal Anyaggazdálkodási Főosztálya vaskohászati osztályvezetője (később a Fővárosi Tanács elnöke)

Aczél György, az Élelmezésügyi Minisztérium Igazgatási Főosztály vezetője (később az MSZMP KB titkára)

Radó Ilona ügyész (1956 decemberétől a karhatalom olyan tömegben vett őrizetbe embereket, hogy a még nem megfelelően restaurált ügyészi szervezet képtelen volt tartani az ütemet)

Gödöny József ügyész

Havasi Ferenc, az MSZMP Komárom Megyei Pártbizottsága másodtitkára (később ugyanitt első titkár, majd az MSZMP KB titkára)

Vida Ferenc legfelsőbb bírósági bíró (1957. áprilisban felállították a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát, amit a nyár folyamán további hat népbíróság követett Budapesten, Győr-Sopron, Baranya, Csongrád, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben)

Szimler János legfelsőbb bírósági bíró

Tutsek Gusztáv, a Budapesti Fővárosi Bíróság tanácsvezető bírája

Závori József, az MSZMP Mosonmagyaróvári Járási Pártbizottsága titkára

Popielek János, az MSZMP Mosonmagyaróvári Járási Pártbizottsága munkatársa

Halmos Ferenc, a Mosonmagyaróvári Járási Tanács végrehajtó bizottságának elnöke (1956. október 26-án a határőrlaktanyánál gyilkos sortűz fogadta a forradalmat éltető békés tömeget. A mai napig nem tudni, hány áldozata volt a karhatalmi fegyverhasználatnak)

Fehér Lajos, az MSZMP Csongrád Megyei Pártbizottsága másodtitkára (1956. október 23-án a forradalom kirobbanásának hírére Csongrád megyéből tért vissza Budapestre, s még aznap éjjel beválasztották a Központi Vezetőségnek a felkelés leverésének irányítására létrehozott Katonai Bizottságába, részt vett a katonai diktatúra tervének kidolgozásában. Később a Szabad Nép helyébe lépő Népszabadság főszerkesztő-helyettese lett)

ifj. Komócsin Mihály, az MSZMP szegedi városi Bizottsága titkára (később az MSZMP KB titkára, Biszku Béla örököse a poszton)

Vass Imre, a hódmezővásárhelyi városi tanács végrehajtó bizottsága titkára

Sajti Imre, az MSZMP hódmezővásárhelyi városi Pártbizottsága titkára

Bán Rozália, az MSZMP hódmezővásárhelyi városi Pártbizottsága munkatársa

Korom Mihály, a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete Csongrád megyei elnöke (1978-ban az MSZMP KB titkára lett, Biszku Béla örökébe lépve)

Tóth Imre, a Hódmezővásárhelyi Sütőipari Vállalat igazgatója

Pécsi Ferenc, Szamosi Károly, Lózsy János, Gáti József (a Népszabadság mun­katársai)

Grósz Károly, az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pártbizottsága osztályvezetője (később a Minisztertanács elnöke, Kádár után az MSZMP főtitkára)

Kádár János elvtársnak a munkás-paraszt hatalom megvédése terén elért kimagasló érdemei elismeréséül (Kádár János, amikor a kitüntetését átvette, leköszönt a Minisztertanács elnöki posztjáról)

Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke

Jurij Vladimirovics Andropov, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége volt magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Az érdemrendet  a magyar–szovjet kapcsolatok elmélyítése terén kifejtett eredményes tevékenysége elismeréséül kapta meg („Jurij Andropov gyűlölte Magyarországot. Nagyon gyorsan »zsákutcába vitte« ezt az országot, ahogy annak idején nálunk, a pártközpont szakmai zsargonjában mondták. És mivel közben rájött, hogy túlságosan sok tanácsot adott a moszkvai vezetésnek, keresni kezdte az utat, miként juttathatna valakit hatalomra a kreatúrái közül. Kádár voltaképpen az ő ötlete volt” – írta a Beszélőben a nyolcvanas években Kun Miklós történész)