A számok, amelyek ritkán billennek jobbra

A nemzetközi példák – köztük a Politico című uniós ügyekkel foglalkozó balliberális portál „Poll of Polls” módszere – arra mutatnak rá, hogy az aggregáció (több mérés átlagolása) során alkalmazott szűrési elvek, a bevont vagy kizárt kutatások kiválasztásának módja és az átláthatóság mértéke érdemben befolyásolhatja a végeredményt. Ha tehát nem egyértelmű, mely kutatások miért szerepelnek a modellben, az az összkép tárgyilagos voltát és megbízhatóságát teszi megkérdőjelezhetővé – függetlenül attól, hogy áll-e mögötte politikai szándék.

A kutatások egyik legfontosabb torzítási forrása maga a kérdőív: a kérdések megfogalmazása, sorrendje, kontextusa és érzelmi hatása mind alapvetően befolyásolják a válaszokat. A politikai preferenciák rendkívül érzékenyek a sugalmazó kérdésekre és azokra a témákra, amelyekkel a kérdőív indít, továbbá a válaszadók mentális „felhangolására”. Ismert, hogy a kérdőív elején szereplő, erős érzelmi reakciót kiváltó témák – például gazdasági elégedetlenség vagy közbiztonsági félelmek – utólag torzíthatják a pártpreferenciákra adott válaszokat. Emellett az adatfelvételi technika (telefonos, online, személyes formában) és a súlyozás módja is önálló, gyakran rejtett torzítási forrás. A jelentős presztízsű kutatóintézetnek számító Pew Research Center már évekkel ezelőtt elismerte, hogy a magasan képzett, főleg liberális válaszadók túlzott reprezentációja felméréseikben a demokraták támogatottságának túlbecsléséhez vezetett, ami miatt módszertant váltottak. Mindez azt jelzi, hogy bizonyos intézetek kérdezési stílusa vagy a válaszskálák kezelése rendszeresen eredményezhet az átlagtól eltérő, nehezebben összevethető adatokat.

A választói hangulat az elmúlt években a közösségi média érzelmi hullámai miatt rendkívül felgyorsult, így egyetlen hír, botrány vagy kampányüzenet napok alatt milliós elérést generálhat, majd hamar eltűnhet a közéletből. Mindez kérdésessé teszi, hogy a heti vagy kétheti mérési adatok valóban ugyanazt a politikai valóságot tükrözik-e vissza. A közvélemény-kutatások pillanatkép jelleggel, többnyire egy-egy napra (vagy rövid intervallumra, például kedd-csütörtök) rögzítik a választói állapotot, miközben a politikai érzelmek ciklusai manapság sokkal gyorsabban mozognak – egy ma rögzített adat a holnapi hírek hatására már elavulttá válhat. Ezért a trendek gyakran nem valós folyamatokat, hanem pillanatnyi kilengéseket tükröznek, amelyek bizony alkalmasak lehetnek a közvélemény és a politikai szereplők félrevezetésére is. A kutatók számára mindez egyre nagyobb kihívást jelent, mert a valódi, tartós trendeket nehezebb elkülöníteni az éppen felerősödő, rövid életű hangulati ingadozásoktól, ami folyamatos módszertani finomításokat tesz szükségessé.

A közvélemény-kutatások ma már nem csupán leírják, hanem sokak szerint formálják is a politikai folyamatokat. A „nyerő párt” vagy a „biztos vesztes” esélyeire rávilágító adatok mobilizálhatnak vagy eltántoríthatnak bizonyos csoportokat, és a média ezeket gyakran a politikai verseny strukturáló elemeként kezeli. Egy kedvező mérés tehát kampányeszközzé válhat, míg egy kedvezőtlen adat gyengítheti a támogatói lelkesedést. Ez a kölcsönhatás fokozza annak a veszélyét, hogy egy mérés valójában performatív állítássá válik: nem a valóságot tükrözi, hanem hozzájárul annak megteremtéséhez. A határvonal a tudományos mérés és a politikai kommunikáció között ezért sokszor nem világos. Megfigyelhető tendencia itthon, hogy a baloldalhoz sorolt közvélemény-kutatók eredményei szignifikánsan módosulnak a választási kampány fináléjában, ami módszertani torzítás (angol kifejezéssel: house effect) vádját veti fel a szakmai és politikai közegben, de például a 2019-es főpolgármester-választás meglepő eredménye kapcsán emiatt értek bírálatok nem ellenzéki – komoly szakmai múlttal rendelkező – intézeteket is.

Összességében a közvélemény-kutatásokkal szembeni kritikák – különösen konzervatív részről – nem pusztán ideológiai indíttatásúak, hanem valós módszertani aggályokra épülnek. Ezek az Egyesült Államokban, Európában és Magyarországon egyaránt jelen vannak, és a jelenlegi politikai-kommunikációs környezetben teljesen érthető és jogos felvetéseknek tekinthetők. A hazai kutatások kapcsán felmerülő aggodalmak – a mintavételi bizonytalanságoktól a kérdésfeltevés módján át az átláthatósággal kapcsolatos hiányérzetekig – ugyanazokat a szerkezeti problémákat jelzik, mint a nemzetközi tapasztalatok, például Donald Trump elnökválasztás előtt jelzett támogatottsága kapcsán. Ezért a közvélemény-kutatások értelmezése különösen körültekintő, kritikus megközelítést igényel mind a politikai elemzők, mind az érdeklődő választók részéről.