Belföld

A honvédelmi miniszter szerint a Tisza Párt veszélyt jelent a magyar emberek biztonságára

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a fórum előtt újságíróknak nyilatkozott

A magyar emberek biztonságát az szolgálja, ha a jelenlegi kormány fogja a választások után továbbvinni az ország vezetését, a Tisza Párt veszélyt jelent erre a biztonságra - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a kormánypártok országjárásának XX. kerületi állomásán.

A honvédelmi miniszter szerint a Tisza Párt veszélyt jelent a magyar emberek biztonságára
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter sajtótájékoztatót tart a kormánypártok országjárásának fóruma előtt Pesterzsébet önkormányzatnak épületében 2025. december 2-án
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A szakminiszter örömmel tett eleget Földesi Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt választókerületi elnöke meghívásának, hogy beszéljen a háború és béke kérdéséről, a kormánypártok által indított aláírásgyűjtés fontosságáról. Kiemelte, a kormánypártok azért indítottak aláírásgyűjtést, hogy megállítsuk Brüsszel háborús terveit.

Emlékeztetett arra: Magyarország az ukrajnai háború kitörése óta azon az állásponton van, hogy a háborúnak ki sem lett volna szabad törnie, nincs katonai megoldása a frontvonalon, és csak diplomáciai úton érhető el a béke.

Márpedig a békét a lehető leghamarabb el kell érni, mert ameddig egy fegyveres, nyílt konfliktus áll fenn, addig a szándékos vagy véletlen eszkaláció veszélye nagy és folyamatosan nő - emelte ki, hozzátéve, hogy a háború emellett megbénítja "Európa gazdaságát és a jövőnket".

Megjegyezte: hiába van azonos állásponton ebben a kérdésben a Trump-adminisztráció; az európai vezetők "az amerikaiak által megindított és sikeresen folytatott béketárgyalásokat, ahol tudják, lassítják, akadályozzák és minden módon gyengítik ezt a folyamatot".

Közölte, az európai vezetők "de facto folytatják és folytatni akarják Ukrajna támogatását, és ezáltal a háborút".

A miniszter azt mondta: a felek a harcok jelenlegi intenzitása mellett naponta ezer-ezer embert veszítenek a frontvonalon; ezeknek a személyeknek legalább 25 százaléka meghal, de a többiek is olyan mértékű sérülést szenvednek, hogy nem tudnak visszatérni a frontvonalra. Az áldozatok száma a háború kezdete óta már több millió felett van.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette, Európa nem akar ennek véget vetni, ezért Magyarországnak fel kell lépnie "a lehető legnagyobb erővel", meg kell tennie, amit csak tud, hogy a folyamat lehetőleg megálljon.

A pesterzsébeti fórum előtt a miniszter arról is beszélt, hogy Brüsszel megtalálta a magyarországi szövetségeseit: "kijelölte a Tisza nevű politikai mozgalom, politikai projekt fő influenszerét Magyarország leendő, általa preferált kormányfőjének, és ezzel azt az üzenetet adta, hogy a brüsszeli érdekeknek és Brüsszel háborús politikájának a megvalósítója Magyarországon a Tisza Párt lehet".

Tiszta és világos a képlet: a magyar emberek biztonságát az szolgálja, ha a jelenlegi kormány fogja a választások után továbbvinni az ország vezetését, a Tisza Párt pedig veszélyt jelent erre a biztonságra - fogalmazott.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt arról is, hogy folyamatosan jelennek meg a Tisza Párthoz köthető tervek gazdasági megszorításokról, amelyek "egyértelműen azt a célt szolgálják, hogy minél több pénzt elvegyenek az emberektől", és azt brüsszeli megbízóik a háború folytatására fordítsák.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Európa önálló védekezésének megerősítése helyes és fontos, a magyar kormány is dolgozik a haderőfejlesztésen, de ez csak a "békéhez erő kell" logikájában értelmezhető, és nem Ukrajna katonai támogatásán keresztül.

Közölte: Európának a háború folytatásához szüksége van arra, hogy gazdaságát átállítsák hadigazdaságra, ehhez pénz kell, azt pedig az európai, így a magyar polgároktól szeretnék elszedni.

"Ehhez egy együttműködő és baráti kormányra van számukra szükség, amit ki is jelöltek az Európai Parlamentben mindannyiunk szeme láttára" - jegyezte meg.

Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt országgyűlésiképviselő-jelöltje lett, a miniszter azt mondta: a korábbi vezérkari főnök "szíve joga", hogy politikai pályára lépett, de szerinte azzal sokat árt a Magyar Honvédségnek és a magyar emberek biztonságának, ha a hadseregben szolgálók nevében nyilatkozik. Emlékeztetett arra: a honvédség egyik legfontosabb etikai alaptétele, hogy a politikától távol tartja magát.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rendkívül fontosnak nevezte, hogy egy felfokozott politikai hangulatban a katonák nyugodtan a szolgálatukra tudjanak koncentrálni, "és ne kelljen azzal foglalkozniuk, hogy politikusok a nevükben mindenféle állításokat fogalmaznak meg".

A miniszter azt kérte a Tisza Párt jelöltjeitől, tartózkodjanak attól, hogy a Magyar Honvédséget "belekeverjék a politikai reményeikbe, vágyaikba, amelyek úgysem fognak megvalósulni".

A honvédelmi tárca vezetője saját közösségi oldalán foglalta össze mai napjának történéseit.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink