Belföld
Miskolc, a politikai inga városa
A rendszerváltozás utáni évtizedben, amikor Magyarország nagyvárosai sorra balra fordultak, Miskolc több cikluson át mégis (Kobold Tamás személyében) kereszténydemokrata polgármestert választott – ezzel egyfajta trendtörő szerepet játszva.
A 2000-es években azonban a város irányítása az MSZP-hez (Káli Sándor) került, majd 2010-ben – az országos politikai átrendeződéssel párhuzamosan – Miskolc is a nemzeti oldalnak (Kriza Ákos) szavazott bizalmat. Ezt 2019-ben egy ellenzéki fordulat követte, új polgármesterrel, tavaly pedig ismét kormánypárti vezetőt kapott a vármegyeszékhely. Mindebből látható, hogy a város egyszerre képes önálló közéleti mintákat kialakítani és együtt mozdulni az ország általános hangulatával – éppen ezért különösen izgalmas terepe minden választási évnek.
Miskolc hosszú ideje a magyar politikai tér egyik legösszetettebb városa: egyszerre iparváros, regionális központ és szociálisan erősen tagolt térség. Az itteni kampánydinamika sajátossága, hogy a választói magatartást nem egyetlen domináns törésvonal alakítja, hanem a gazdasági helyzet, a városi identitás, a közbiztonsági percepció és a helyi elitbe vetett bizalom együttese. A 2026-os választás előtti időszakban ezek a tényezők különösen meghatározóak lehetnek a politikai verseny szempontjából.
A Fidesz számára Miskolcon tartós mozgásteret az biztosíthatott az elmúlt években, hogy a kormányzati fejlesztések jelenléte és a – rendszerváltáskori 200 ezerről ma már 140 ezresre csökkent lélekszámú – város gazdasági stabilizációja továbbra is megkerülhetetlen tényező a helyi választók szemében. A feldolgozóipari beruházások, a nagy múltú tömegközlekedési infrastruktúra fejlesztése és a városrehabilitációs programok mind olyan területek, amelyek kézzelfogható előrelépést jelentenek a lakosság számára. A kampány előtti helyzetben ezek az eredmények biztonsági és kiszámíthatósági narratívával kapcsolhatók össze:
azt a politikai üzenetet erősítik, hogy a város felemelkedése egy hosszú távú, kormányzati együttműködésre épülő stratégia része.
Ez tehát fontos fegyvertény a kormánypártok számára.
A város korábbi és még régebbi baloldali vezetése ugyanakkor vegyes teljesítményt mutatott. Miskolc működtetése sem pénzügyi, sem szervezeti szempontból nem volt zavartalan (már Káli Sándor polgármesteri időszakában, 2010 előtt sem), ami több körzetben rendszerszintű elégedetlenséget generált. Ez a bizonytalanság jellemzően a jobboldal érvrendszerét erősíti: a stabilitást ígérő és a működőképességet hangsúlyozó Fidesz-narratíva, illetve a helyi vezetés ingadozó teljesítménye közötti ellentét akkor is hatásosan rezonált a város középosztálybeli és ipari munkavállalói rétegeiben.
Ezáltal a mostani kampányban – a városi közgyűlésben a kormánypártok támogatta képviselők stabil többségével – tovább erősödhetnek majd azok a fideszes választási üzenetek, amelyek a rendet, a fejlődést és a kiszámítható együttműködést hangsúlyozzák.
A Tisza Párt számára ugyanakkor Miskolc nem feltétlenül ígérkezik könnyű terepnek, mert a város politikai szerkezete – a stabil kormánypárti bázistól a lokális kötődésű ellenzéki szavazókig – jellemzően a beágyazottságot, a tartós helyi jelenlétet és a szervezeti mélységet jutalmazza. Ebben egy új formáció értelemszerűen hátrányból indul. De a fantáziátlanság is gondként jelentkezik, mivel a Tisza Miskolcon jellemzően ugyanazokra a központi üzenetekre épít, mint országosan: a helyi korrupció sokszor leegyszerűsítő tematizálására, az „új, tiszta politika” ígéretére és a hagyományos pártokkal szembeni elégedetlenség mozgósítására –, és mindezt főként általános, nem pedig részletesen kidolgozott helyi programokkal.
Ezenkívül a miskolci óbaloldal tapasztalt, korábban problémásnak bizonyult szereplői – akik több kínos konfliktust is okoztak a városvezetésben – most a Tisza Párt közelében tűnnek fel, ami a párt számára kockázatot jelenthet a hitelesség és a belső stabilitás szempontjából.
A Mi Hazánk jelenléte Miskolcon strukturálisan szűkebb, de nem elhanyagolható. A párt 2022 tavaszán, az országgyűlési választáson az országos 6 százalékhoz viszonyítva 10 százalék körül szerepelt a városban, de jellemzően bizonyos társadalmi frusztrációkra, a közbiztonsági igényekre és az általános elitellenességre építi pozícióját. Miskolcon ez a hatás elsősorban a peremkerületekben, a szociálisan sérülékenyebb területeken (például Bábonyibérc, Tetemvár, Diósgyőr-Vasgyár, a „Számozott utcák” területe) jelenik meg markánsabban, ahol a radikálisan rendszerkritikus üzenetek fogékonyabb közegre találnak. Ugyanakkor a Mi Hazánk számára a városban korlátot jelent, hogy a kifejezetten lokalizált, problémaközpontú politizálásban kevésbé van meg a szervezeti mélységük és a kapcsolati hálójuk ahhoz, hogy tartós térnyerést érjenek el.
A kampány szempontjából kulcskérdés lesz, mely témák válnak meghatározóvá. Miskolcon a közbiztonság, a városüzemeltetés minősége, a munkahelyteremtés, valamint a közlekedési infrastruktúra fejlesztése rendszeresen kiemelt tényezők. Ezek mind olyan ügyek, amelyekben a kormánypárti pozíció – országos erőforrásokkal, hosszú távú fejlesztési ígéretrendszerrel és a már elért eredményekkel – eleve erősebb. A Mi Hazánk számára ezekben a kérdésekben inkább a kritikai hangütés marad mozgástérként, ami ugyan időszakosan növelheti a párt láthatóságát, de tartós bázist ritkán épít.
Összességében a miskolci politikai térben a Fidesz számára a stratégiai előnyt a stabilitás, fejlődés és együttműködés politikai kerete biztosíthatja. A radikális hang, így a Mi Hazánk jelenléte – bár számottevő a rendszerkritikus szavazók körében – inkább kiegészítő, mint meghatározó tényező. A Tisza Párt pozícióját nehezíti a korlátozott szervezeti beágyazottság és a jelenleg kevésbé lendületes, kreatív elemekben is szegény kampánytevékenység. A 2026-os választás előtti kampányban ezért a döntő mozzanat az lesz, hogy a város választói számára melyik fő üzenet bizonyul meggyőzőbbnek: a kiszámíthatóságé és építkezésé, vagy a proteszthangulaté és bizonytalanságé.
