Belföld
Mészáros Lőrinc: új, mentést segítő járművet kapott a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság

„A Mészáros Csoport a társadalmi felelősségvállalás jegyében évente közel 20 milliárd forintot fordít jótékonysági célokra. Olyan ügyek mellé állunk, amelyek létfontosságú szerepet töltenek be egy közösség életében. A tűzoltók nap mint nap emberfeletti munkát végeznek. Odaadással és bátorsággal mentenek emberi életeket, óvják és védelmezik otthonunkat és a környezetünket. Ezért döntöttünk úgy, hogy segítjük a munkájukat, mindemellett fontos kiemelnem, hogy ezzel nem csak Bicskei Önkéntes Tűzoltóság munkájához, hanem a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság tevékenységéhez is hozzájárulunk, hiszen a két szervezet szorosan együttműködik” – mondta el az átadón Mészáros Lőrinc
A Bicskei Önkéntes Tűzoltók (BÖT) évek óta segítik az MKIF Zrt. munkáját az M1-es autópályán, ahová évente több mint száz alkalommal riasztják őket. A tűzoltók által a szaknyelvben csak „pályaszer” autónak nevezett jármű különlegessége, hogy személyautó méretű, így az autópályán is jobb manőverező képességet és gyorsabb vonulást biztosít. A jelenlegi jármű 45 éves, így hiánypótló volt egy új, amely az átadás után azonnal szolgálatba állt.
Tessely Zoltán (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a bicskei tűzoltóság 1881 óta íródó története a környék élet és vagyonvédelmében meghatározó jelentőségű, ezért az MKIF Zrt. adománya a lehető legjobb helyre került.
Bálint Istvánné (Fidesz-KDNP) polgármester, a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság elnöke kiemelte, hogy a tűzoltók életveszélyes helyzetekben is a bajbajutottak segítségére sietnek, nekik akarnak segíteni 24 órában, az év 365 napján. A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság kiemelten fontos feladatot lát el az M1-es autópálya közelsége miatt, ezért a tűzoltók maximális felkészültsége mellett elengedhetetlen, hogy minden eszköz a lehető legmodernebb legyen, ami az új járművel megvalósult - fűzte hozzá.
Németh Tamás az MKIF Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a bicskei tűzoltósággal megalakulásuk óta kiváló kapcsolatuk van, az autópályán sokszor segítették a munkájukat. Támogatásuk révén a tűzoltók még hatékonyabbak lehetnek, hiszen a 45 éves, kétszemélyes járművük helyett mostantól egy vadonatúj, ötszemélyest használhatnak.
Az új jármű egy több mint 200 lóerős dízelmotorral felszerelt Toyota Hilux platós gépkocsi, amelynek teherbírása meghaladja az egy tonnát, így a lehető legtöbb, a műszaki mentésben használható eszközt tudnak magukkal vinni a tűzoltók egy-egy baleset helyszínére.
