Aló mars, ha jön a HIMARS

Tisztességes módon hozhatná rá a frászt az ellenségre a Magyar Honvédség kelléktárába kerülő HIMARS rendszer. Persze a dolog még feltételes módban van, lévén a megegyezéstől hosszú út vezet a papírok aláírásáig - de az alagútban már benne vagyunk, azaz döntés született a beszerzésről. A környéken már akad pár állam, aki rendelkezik efféle technikával. A sorból kiemelkednek a lengyelek, akik tekintélyes számban állították szolgálatba ezen amerikai terméket - illetve az Ukránok, akik pedig „ajándékba” kapták a Biden-adminisztrációtól. Velük párhuzamosan a románok, az észtek, Szingapúr és az Egyesült Arab Emírségek erősíti még az alkalmazók táborát.

Aztán ugye ott vannak a vágyakozók, Ausztrália, Finnország, Tajvan - és a sor végén mi.

A hírekben különösen az orosz-ukrán háború kitörése majd elfajulása után oly sokat szereplő HIMARS valójában a High Mobility Artillery Rocket System, azaz a „nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi rendszer” rövidítése. Mondhatni „mi lenne más”, ha nem amerikai fejlesztésű eszköz - melyet nem csak „odahaza”, hanem a világ számos pontján használnak.

A fegyverrendszer alapvetően egy msszív keretet tartalmaz, melybe hat, 227 milliméter átmérőjű rakétát lehet tölteni, majd azokat egyes, kettes, négyes, vagy hatos sorozatban az ellenség (ritkábban a mesterséges cél) irányába delegálni. Mivel manapság alapkövetelmény a mobilitás, így a komplett jármű szállítható C–130 Hercules repülőgépben. Fontos elmondani, az alváz eredeti fejlesztője a magyar olvasók előtt is ismert BAE Systems Mobility & Protection Systems volt, a fegyverrendszert pedig a Lockheed Martin fejlesztette ki. Amúgy nem annyira öregecske, lévén 2002-ben állt szolgálatba, s aktív korszaka is csak húsz esztendeje tart. A sűrűjébe 2007-ben Irakban került, s bár bevált, de az első verzióit számos ponton módosítani, különösen erősíteni kellett, ugyanis a lenézett lenézett arabok jó párat megrongáltak a leszállított készletből.

Az, hogy esetleg a Magyar Honvédség is beszerezhet belőle, üdvös, de nem árt tudni, egy rendszerbe állítás akkor sem pikk-pakk fáklyás menet, ha egy jó tündér netán kifizetné helyettünk a számlát. Első körben ugyanis azt kell(ene) pontosítani, mennyi készletre tartunk igényt. Az arányok értékeléséhez jó támpontul szolgálhat, hogy maga az Egyesült Államok nagyjából négyszáz indítóállást birtokol, Románia úgy félszázat, Szingapúr huszonnégyet, Varsó húszat Észtország pedig hatot. Az ukránok valahol húsz és harminc közötti mennyiséget kaptak, de mivel az oroszok a nagy részükre ráleltek és elpusztították azokat, eléggé nehéz a „jelenlegi” szabatos adatokat meghatározni.

Ha fogadni kellene a tételszámra, akkor hazánk méretét és pénzügyi lehetőségeit figyelembe véve reálisan durván egy tucat rendszert szerezhetünk be. Az indítójárművet olyan hat és fél, hét millió dolláros darabáron állítják elő, míg egy rakéta 180.000-200.000 dollárba fájhat. Első pillantásra ezzel falatnyi célokra lövöldözni persze merő luxus - ám ha azt nézzük, miféle kártól menthet meg bármilyen országot egy (például az adott államban lévő atomerőművet célzó) UAV indítóhely vagy parancsnoki létesítmény elpusztítása, akkor menten nem is olyan horrorisztikus az a hatvan-hatvanhat millió forint egy szem légvédelmi rakétáért.

Nem megkerülhető tény, hogy miként egy géppisztoly, úgy a csöppet szofisztikáltabb rakétatüzérség használatára is ki kell képezni a katonákat. Egy-egy ilyen tanfolyam több hónapot vesz igénybe, s őszintén megmondva nem is alkalmatos mindenki az órák végig hallgatására. Arról nem is szólva, hogy a szintentartáshoz gyakorlatra is szükség van, ami konkrétan a rakéták békeidejű eleregetésével jár. Erre pedig idehaza nem nagyon van hely, hiszen a hatótávolság megközelíti az ötszáz kilométert.

Az akadályozó tényezők sorában pedig a legjelentősebb maga a hiány - ami annyit tesz, hogy az üzem sem képes belőle eleget gyártani. Ugyanis az édes kevés, ha valaki aláír egy papírt, mert a termeléshez kell(ene) még pár feltételnek teljesülnie. S e sorban a(z eleve hiányos mennyiségben rendelkezésre álló) szakember csak egy tényező, mert sok más mellett az alapanyag, a folyamatos alkatrészbeszállítás és az energia sem keletkezik - úgymond - magától.

Mindent összevetve azt mondható, nem tévedett nagyot Szalay-Bobrovniczky Kristóf, amikor a kedélyeket kissé lehűtve arról beszélt, több éves távlatban lehet szó a HIMARS hazai rendszerbeállításáról.