Belföld
Brüsszel úgy döntött, háborúba megy, mi békét akarunk
Orbán Viktor szerint a magyar az a nép, amely soha nem adja fel önmagát

– A forradalom és szabadságharc résztvevői nem vágytak dicsőségre, csak szabadok akartak lenni. Ma megmutatjuk a világnak, hogy Magyarország nem felejti el a hőseit, és bármikor kész újakat teremteni – folytatta a miniszterelnök. A békemenet résztvevőit méltatva Orbán Viktor kiemelte: a nemzeti tábor 16 éve védi hazánkat Brüsszeltől, a migrációtól, a szélsőséges baloldali ideológiáktól.
A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy szerte Európában emberek tömegei a fél karukat odaadnák azért, ami Magyarországon van.
– A forradalom nem néhány nap a múltban, hanem az a pillanat, amikor a nemzet újra elkezdett hinni önmagában. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen kormányok vannak. Ezért ma nem is emlékezünk igazából, hanem folytatjuk azt, ami akkor elkezdődött – mondta.
– Mi magyarok mindig több történelmet csináltunk, mint amire nekünk szükségünk van. Amikor a magyar szív dobban, az egész kommunista világ beleremegett. A magyarok reményt adtak minden elnyomottnak, és megtanította a világnak, hogy a szabadság nem kegy, hanem keményen kivívott jog – folytatta.
A kormányfő szerint ma az egész világon tudják, a magyar az a nép, amely soha nem adja fel önmagát.
– Minden népnek joga van szabadságban, biztonságban és békében élni – szögezte le, majd azzal folytatta: az egész világért harcoltunk, mégis cserben hagytak minket, mint minden nehéz helyzetben. Mindig többet tettünk a világért, mint amennyit kaptunk cserébe – tette hozzá.
– 69 évvel ezelőtt a magyarok végveszélybe jutottak, olyan csapás fenyegetett, mint soha korábban. Országunk nagy részét elvették tőlünk, és ami megmaradt, azt megszállás alatt tartották, de ez sem volt elég, a lelkünket is el akarták venni, ezért kellett fellázadni. És fel kell lázadni újra és újra, amikor idegenek akarják megmondani, hogyan éljünk – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki azt is kiemelte: a magyarok nem várnak sokat az idegenektől, hidegen hagy minket a dicséret, nem érdekelnek a jutalomfalatok, csak azt akarjuk, hagyjanak minket békén, hagyjanak szabadon élni.
– Brüsszel úgy döntött, háborúba megy, a hajlandók koalíciójának nevezik magukat, ami azt jelenti, hajlandók másokat elküldeni, hogy meghaljanak. Ha Brüsszel nem akadályozná Donald Trump békemisszióját, már béke lenne – emlékeztetett Orbán Viktor.
A miniszterelnök felidézte, a fronton tízezrével esnek el a katonák, az árvák, özvegyek száma a csillagos égben. A háború blokkolja az EU és Magyarország növekedését, már 185 milliárd eurót fordítottak a háborúra, és most újabb milliárdokat akarnak.
– Amíg a háború tart, nem lesz gazdasági fejlődés Európában. Kész csoda, hogy mi képesek vagyunk folytatni Európa legnagyobb otthonteremtési programját és adócsökkentési forradalmát – jegyezte meg Orbán Viktor, egyúttal jelezte: Brüsszel kifogyott a pénzből, de folytatni akarja a háborút, ezért gyakorolnak nyomást Magyarországra.
Nekik – folytatta – a háborúra fordított összeg nem kidobott pénz, hanem befektetés, lényegében gyarmatosítani akarják Ukrajnát, ami már nem független, nem szuverén ország.
Kiemelte azt is: mi vagyunk az egyetlen ország Európában, ahol a békét nyélbe lehet ütni, tető alá lehet hozni, és mi készen állunk rá, hogy segítsünk.
Ami Ukrajna EU-csatlakozását illeti, Magyarország semmilyen szövetségben nem akar együtt lenni Ukrajnával, de támogatja a stratégiai partnerséget. Ez az egyetlen megoldás, hogy távol tartsuk magunktól a háborús és biztonsági fenyegetéseket.
Felidézte azt is, hogy a második világháború végén német megszállás alatt voltunk, ma viszont Brüsszel még nem tudta bevenni Budapestet, így nem is tud rákényszeríteni arra a szerepere, hogy egy birodalom golyófogója legyünk.
– Az első és a második világháborúból nem tudtunk, de ebből a mostaniból kimaradunk! – szögezte le Orbán Viktor.
– Hiába üvöltözik az árulók, hogy Slava Ukraini, mi csak annyit válaszolunk, Dicsőség Magyarországnak. Aki békét akar, velünk van – mondta – s felhívta a figyelmet: öt hónap múlva Magyarországnak döntenie kell a saját sorsáról.
– Van sok magyar, aki azt hiszi, jó ügy mellett áll, amikor Brüsszelt és a Brüsszelből ide küldött bábkormányjelölteket támogatja. El kell mondanunk nekik, hogy Brüsszel most nem barát, hogy Brüsszel bajt és háborút hozna Magyarországra – hangsúlyozta a miniszterelnök. Azzal folytatta: akik a kormányváltást akarják, nem jobb életet akarnak, hanem adóemelést, a rezsicsökkentés eltörlését, még akkor is, ha ezt nem tudják, vagy nem látják be.
Orbán Viktor beszélt a fiatalokról is, mert a forradalmakat mindig a fiatalok szokták kirobbantani, de vajon ma számíthat-e rájuk a hazájuk? Ennek kapcsán jelezte: olyan digitális korban élünk, ahol nehéz eldönteni, mi a valóság és mi a fikció. – Valóság a hazátok, valóság a háborús fenyegetés, és valóság az is, hogy szükségünk van rátok, hogy megvédjük a hazánkat – üzente nekik a kormányfő.
– A brüsszeli birodalom nem akarja, hogy ti hazafiak legyetek, azt akarja, hogy maradjatok a virtuális világban, és legyetek hazátlan európaiak. De ti is lehettek szabadok, csak előbb le kell jönni a gépről, ki kell dobni a brüsszeli infúziót. Legyetek bátrak, hazafiak és szabadok! – mondta.
Végül közölte, mint '56-ban, most is két választásunk van: akkor az volt, szabadság vagy rabság, most az: háború vagy béke.
– Brüsszellel nem lehet megegyezni, csak a behódolást ismerik. Ezért Európai Unió igen, Brüsszel nem – fogalmazott a kormányfő, aki szerint, amíg egy magyar is lesz a földön, lesz, aki kimondja, itt béke lesz, mert békét akarunk, szabadság lesz, mert szabadságot akarunk.
