Belföld
A trolik és buszok után jöhetnek a beszélő villamosok is Budapesten
A vak és gyengénlátó utasok számára is egyre több járművön váljon elérhetővé az önálló és biztonságos közlekedés

Így segítik a látássérültek utazását a beszélő villamosok. A VIAR technológia lelke leegyszerűsítve egy vevőegység. Az eszköz jelentős mértékben megkönnyíti a vakok és gyengén látók közösségi közlekedését, ehhez pedig mindössze egy gomb megnyomása szükséges.
A látássérült utasok így aktiválják a beszélő funkciót, ami azt jelenti, hogy a megállóba érkező jármű bemondja, hogy melyik járat érkezik éppen és milyen irányba közlekedik tovább.
Itt azonban még nincs vége, hiszen a technológia segítségével a látássérült utasok a felszállás után az utastérben újabb információkat kapnak
- az átszállási lehetőségekről,
- a forgalmi változásokról,
- a villamosok esetében az ajtónyitás irányáról is.
Nem egyszerű szóra bírni a BKK villamosait
A BKK honlapján azt írják, hogy a közlekedési társaság eddig is elkötelezett volt amellett, hogy a vak és gyengénlátó utasok számára is egyre több járművön váljon elérhetővé az önálló és biztonságos közlekedés. Ezért is döntöttek úgy, hogy a trolik és a buszok után jöhetnek a beszélő villamosok is. Ezzel azonban komoly kihívást is vállalt a társaság, amit a járművek mérete jelentett. Ezért is zajlik egyelőre a tesztidőszak, amelynek végeztével már nem csupán a CAF-villamosokon lesz elérhető ez a lehetőség, hanem például
- a Ganz
- a Tatra
- a TW6000-es és
- a Combino járműveken is.
A fent felsorolt járművek várhatóan a tesztidőszak sikeres zárása és a hatósági engedélyek beszerzése után állhatnak forgalomba – jelentősen megkönnyítve ezzel a látássérültek önálló és biztonságos közlekedését Budapesten.