Belföld

Folyami polgárnaszád elnevezéssel országjárásba kezd a CÖF-CÖKA

Folyami polgárnaszád elnevezéssel, a nemzeti kormány által elért eredmények megvédése érdekében és szellemi honvédők toborzása céljából országjárásba kezd a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) - jelentette be a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Folyami polgárnaszád elnevezéssel országjárásba kezd a CÖF-CÖKA
Csizmadia László elnök és Fricz Tamás kurátor, a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatón
Fotó: MH/Török Péter

Csizmadia László közölte: az akció keretében településről településre végigjárják az ország mind a 106 egyéni választókerületét, fórumokon hívják fel a figyelmet a "hamis messiások" veszélyére, és egy erre az alkalomra készült zsebkönyvben mutatják be az elmúlt másfél évtizedben elért eredményeket.

Fontosnak tartják ugyanis, hogy a nemzeti keresztény oldal online fellépéséhez - mint a Harcosok Klubja vagy a Digitális Polgári Körök - társuljon egy offline fellépés is - tette hozzá.

Elmondta: az országjárás során mérlegelésre biztatják az embereket, éltetik a hazaszeretet és a családok összetartó erejét. Jelzik, hogy a négyszer megvalósult kétharmados összetartozás, az ebből fakadó bizalom és a biztonság drága kincs, ami a békét és a jövőt jelenti. Annál is inkább, mert a "hamis prókátorok és messiások" árulását és féktelen hazudozását már sokszor megszenvedte az ország a történelem során - fogalmazott.

Csizmadia László szerint a józanul gondolkodó polgárok észlelik, hogy társadalmunk, közösségeink veszélyhelyzetbe kerültek. Ugyanis az Európai Unió kontraszelektált vezetése megmutatta, miként változtak "állatorvosi lóvá", és a polgárok elhűlve látják közösségi intézményrendszerük összeomlását.

A németek, franciák, spanyolok, hollandok és lengyelek vezetői - folytatta - hátat fordítottak népüknek és áldemokráciába tiporták a népfelség elvét. A közelgő választásoktól megrémülve menekülnek az uniós birodalmi elképzelésekbe, amelyek anyja Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, atyja pedig Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője - tette hozzá.

A kuratóriumi elnök kiemelte: az országok vezetői az adóforintokat Ukrajna feneketlen zsákjába szórják, megfékezhetetlen illegális migránsokat engednek a hazájukba, miközben ködbe vesznek a jóléti államok. Ebben a helyzetben a polgárok nagy többsége szerint az Európai Uniót a patriótái menthetik meg, a polgárok feladata pedig a "fogott országvezetők eltakarítása". Ezt követheti az unióban a mellérendelt viszonyban létező államok közös érdekeinek garantálása.

A magyar út erre vezet, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök jelezte, hogy a mindenkori népakarat meghallgatásával jó úton haladunk. A külföldről támogatott magyarországi ellenzék célja pedig a betarthatatlan ígéretek halmozásával a hatalom átvétele - mondta Csizmadia László.

Fricz Tamás politológus a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy olyan, a korábbiaknál markánsabb kihívás érte az elmúlt időszakban a keresztény-nemzeti tábort, ami harcra késztet. Van mit megőrizni és van mit elveszíteni, ezért meg kell erősíteni a táboron belüli összetartást, továbbá a legfontosabb a patrióta identitás megőrzése.

A politológus úgy vélekedett, a nyár megmutatta, hogy a keresztény-nemzeti tábor képes a megújulásra, hiszen a Harcosok Klubjának és a Digitális Polgári Köröknek együttesen immár mintegy százezer tagjuk van. Ugyanakkor szükséges az is, hogy jelen legyenek az offline térben.

Ezzel kapcsolatban felidézte, a 2002-ben létrehozott polgári körök sikere alapozta meg a Fidesz-KDNP társadalmi beágyazottságát, majd a polgári köröktől 2009-ben a CÖF vette át a zászlót.

Közölte, a Tisza Párt és elnöke, Magyar Péter világossá tette az elmúlt időszakban: a választásokig nem hajlandóak világosan beszélni arról, mit terveznek, illetve "mellébeszélnek és hazudnak".

Hozzátette: ennek ellenére mindenki tisztában lehet a programjukkal, hiszen a Tisza Párt része az ukránbarát, háborúpárti brüsszeli hálózatnak, amely támogatja az LMBTQ ideológiát, az illegális migrációt, Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, és azt a túlzott zöldprogramot, amely tönkreteszi Európa gazdaságát. Továbbá a kohéziós és az agrárgazdálkodást segítő alapok csökkentését, amely súlyos károkat okozna Magyarországnak - sorolta.

Mindez azt jelenti, hogy a Tisza Párt programja a brüsszeli elitből jön, ha pedig nem sikerül ettől megvédeni Magyarországot, akkor "felismerhetetlenségig visszaszorult ország leszünk" - mondta Fricz Tamás.

A sajtótájékoztatót követően megnyitották a CÖF-CÖKA őszi civil akadémiáját.

Kapcsolódó írásaink