Belföld
Üzent a vezérigazgató

Közlése szerint pünkösdhétfőn is járni fog a déli és az északi partról a két mentesítő vonat, a Szitakötő és a Keresztespók InterRégió, azon kívül a tó körül mintegy 200, a fővárosi agglomerációt lefedve pedig körülbelül 100 „erősítő” busz áll majd ugrásra készen egész nap.
Bíznak ugyanakkor abban, hogy e biztonsági tartalék „bevetésére” hétfőn ugyanúgy nem lesz szükség, mint vasárnap, amikor a szombati sorompóhiba kijavítását követően már zavartalanul tudtak közlekedni a vonatok - írta Hegyi Zsolt.
Kiemelte: ha a buszok „bevetésére mégis szükség lenne”, igyekeznek - a pályamunkákkal terhelt - M7-esen is gyorsító sávot biztosítani a MÁV-csoport utasainak.
Munkatársaik folyamatos kapcsolatban vannak a rendőrséggel, így az „erősítő” buszok akár konvojban, rendőri felvezetéssel is közlekedhetnek - olvasható a MÁV-csoport vezérigazgatójának bejegyzésében.