Belföld

„Ha ma nem cselekszünk, a jövőnk egyre inkább iszlám lesz”

Ha ma nem cselekszünk, a jövőnk egyre inkább iszlám lesz, ezért meg kell állítani az iszlamizáció három meghajtóerejét: a tömeges bevándorlást, a woke multikulturalizmust és a politikai gyávaságot – mondta Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke a CPAC Hungary 2025 konferencián Budapesten pénteken.

„Ha ma nem cselekszünk, a jövőnk egyre inkább iszlám lesz”
Geert Wilders, a holland Szabadságpárt elnöke a CPAC Hungary 2025 konferencián
Fotó: MH/Török Péter

Geert Wilders szavai szerint Európa-szerte milliók érzik magukat idegennek saját országukban, a tömeges bevándorlás ugyanis rendkívül gyorsan változtatja meg nem jobb, hanem rosszabb irányba Nyugat-Európa arculatát és a kultúrát.

Az európai muszlim népesség a jelenlegi 5-ről 15 százalékra nő az évszázad közepére, „de én nem akarom, hogy az iszlám erősödjön”, hiszen „az iszlám és a szabadság összeegyeztethetetlen” – tette hozzá. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem minden muszlim szélsőséges, sőt, a többségük nem az, ám „sajnos túl sokan vannak, akik alig várják, hogy intoleranciájuk és gyűlöletük bélyegét rányomják a társadalmunkra”.

Van egy jó hír is, ti vagytok, bevezetitek a hazafias reneszánsz korszakát – mondta hallgatóságának.

Kiemelte, a kardjaik, erőfeszítéseik az általuk ápolt régi értékek, Isten, haza, család szolgálatában állnak.

A zsidó-keresztény civilizáció nélkül nem lehetne szétválasztani az egyházat és az államot, nem lenne demokrácia, szólás- és lelkiismereti szabadság, törvény előtti egyenlőség, csupán pokol és zsarnokság, a saría törvény maga a pokol és a zsarnokság – fogalmazott.

Geert Wilders hangoztatta, hogy a hazaszeretet teszi naggyá a nemzeteket, a családnak köszönhetően erősödnek és maradnak fenn az emberi társadalom legfőbb erényei.

A hazafias politika az egyetlen helyes válasz a jelenlegi problémáinkra – mondta a politikus. „Ha megvéditek az identitásotokat, akkor a szabadságotokat is megvéditek, a szabadságunk védelmével pedig a túlélésünket védjük, és a túlélésünk védelmével pedig együtt megnyerjük a jövőt” – fogalmazott.

John C. Eastman, a Claremont Intézet Alkotmányjogi Kutatóközpontjának alapító igazgatója arról beszélt, fenyegetésként tekint arra, hogy Nyugat-Európában már túl sokan nem hisznek azokban a kimagasló eredményekben, amelyeket a nyugati civilizációnak köszönhet az emberiség, úgy vélik, egyik társadalom sem jobb a másiknál, a sajátjuk sem, nincs benne semmi, amit érdemes lenne megvédeni. Ez egy rák, a „leküzdéséhez a család erősítésére, a szabadságra, a szabad, demokratikus intézményekbe, a józan észbe vetett hitre van szükség” – tette hozzá.

Isabella Tovaglieri, az olasz Liga párt európai parlamenti képviselője azt hangsúlyozta, hogy ma Európának szüksége van az igazságra, a világos válaszokra, elképzelésekre. Úgy vélte, a zöld átmenet nem nevezhető fordulatnak, mert az az „iparunk és a munkavállalóink halálos ítélete”, ezért is mondanak nemet a Green Dealre, a hagyományos motorok betiltására és arra, hogy egy egész kontinenst feláldozzanak az ideológia oltárán. Követelik a fellépést a mecsetek és a vallási beszervezések helyszínei ellen, az Európába jogtalanul érkezettek, valamint a bűncselekményt elkövető bevándorlók kiutasítását.

Raul Latorre, Paraguay képviselőházának elnöke azt közölte: az emberiség fordulóponthoz érkezett, patrióták egy generációja van felemelkedőben, az igazság birtokában, és szilárdan elhatározták, harcolni fognak a „civilizáció lelkének visszaszerzéséért”.

Warren Davidson, az Egyesült Államok kongresszusi képviselője arról szólt, hogy a Trump-adminisztráció hivatalba lépése a legjobb, ami az országában történhetett: négy hónap alatt a határok biztonságosak lettek, a hadsereg koncentrált, a bűnözőket bezárják, az illegális migránsokat kitoloncolják, az oktatás arra koncentrál, hogy tanítsa és ne ideológiailag befolyásolja a gyerekeket, „saját érdekeink és nem globalista napirend vezérel”.

Michael Knowles amerikai konzervatív politikai kommentátor felszólalásában azt jegyezte meg, hogy még a globalista liberálisok is kezdenek bevándorlásellenesek lenni, és elismerik, hogy Magyarországnak és szélesebb értelemben a konzervatívoknak igaza volt.

Közölte, a liberálisok az elmúlt fél évszázadban már nem győzik meg az embereket, az ateizmus korábban népszerű volt, most már nem az, a keresztény identitás – legalábbis Amerikában – ismét előretör.

Alex Brusewitz, az X-Strategies vezérigazgatója, Donald Trump tanácsadója egy pódiumbeszélgetésen a konzervatív mozgalom jövőjére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy Donald Trump a platformján „új generációját építette ki a konzervatív hangoknak”, az az üzenet a világ konzervatív vezetőinek, hogy ezt csinálják utána.

Kimberly Fletcher, az Egyesült Államokban működő Moms for America elnöke egy család témájú panelbeszélgetésen hangoztatta, hogy a család minden korábbinál fontosabbá vált, és a társadalomnak támogatnia kell azt, jobban oda kell figyelni, hogy sokkal erősebbek legyenek a gyökereink elvekben, értékekben.

Terry Schilling, az American Principles Project elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a „kimúlás fenyeget”, a Z-generációhoz tartozó amerikaiak 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy azt sem tudja, akar-e majd gyermeket vállalni. „Ezért fontos megszólalni a keresztény értékek mellett” – mondta.

Aurelia Giacometto, Louisiana korábbi környezetügyi minisztere annak a véleményének adott hangot, hogy a nők számára a munkahelyi vezető szerep és a hagyományos családmodell fenntartása nem zárja ki egymást, és ez az oktatás az értékek mentén való neveléssel valósulhat meg.

Csenge Ibolya, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta, a Fidesz és a kormány tevékenységének, az Országgyűlés döntéseinek eredményeként Magyarországon vannak érvényben Európa legerősebb családbarát intézkedései.

Kapcsolódó írásaink