Belföld

A baloldal már a gyerekeket is felhasználná céljaira

„A gyermekek bevonása a politikai aktivizmus ezen formáiba már túlmutat a klasszikus jogvédő tevékenység határain” – állapította meg a Faktum annak kapcsán, hogy a közelmúltban meghökkentő új kisfilmet tett közzé a Magyar Helsinki Bizottság, amely a tüntetésekhez kapcsolódó állampolgári jogok és kötelezettségek témáját dolgozza fel.

A baloldal már a gyerekeket is felhasználná céljaira
Nincs korhatár, minél fiatalabb valaki, annál könnyebben kihasználható, és úgy tűnik, a balliberális szervezetek semmitől nem riadnak vissza
Fotó: MH/Török Péter

A „Tüntetni indulsz?” címet viselő rövidfilm gyermekszereplőkkel készült, és a „hogyan tüntess, ha kiskorú vagy?” tematikát igyekszik feldolgozni. A film formai eszközei és tartalmi üzenetei azonban több szempontból is komoly szakmai és társadalmi kérdéseket vetnek fel.

Már önmagában is vitatható az az alkotói döntés, hogy egy gyermek demonstráción való részvételét állítják középpontba. A film alapján nem világos, hogy a gyermekszereplő önálló kezdeményezéséről, a kortárs csoport hatásáról vagy felnőtt – esetleg pedagógus – irányításáról beszélünk-e, de a szülői támogatás megjelenítése arra utal, hogy a felnőtt világ tudatos szerepet vállal a gyerek politikai aktivitásában. Ez felveti a gyermekek politikai célú eszközként való alkalmazásának dilemmáját, különösen olyan társadalmi környezetben, ahol a rendőri intézkedések és a jogállamiság kérdései körül egyébként fokozott közéleti érzékenység tapasztalható.

A film záró képsorai tovább erősítik ezt az értelmezési irányt. Az anya karaktere a „törvény” szó kimondásakor gúnyos nevetésbe kezd, amelyhez a gyermek is csatlakozik. Ez a szimbolikus jelenet – különösen a kontextusában – értelmezhető úgy is, mint a törvényességbe vetett közbizalom megkérdőjelezése. Az irónia eszközével élő alkotói gesztus máshogy működne egy művészi vagy publicisztikai műfajban, egy jogvédő szervezet részéről azonban komoly kérdéseket vet fel: milyen társadalmi üzenetet kíván közvetíteni egy olyan szervezet, amely éppen a jog uralmának érvényesítését tekinti küldetésének?

Ha a film szándéka az, hogy kritikát fogalmazzon meg a hatályos törvényekkel vagy azok végrehajtásával szemben, ez világos és érvényes álláspont lehet egy demokratikus társadalomban. Ugyanakkor a gyermekek bevonása a politikai aktivizmus ezen formáiba, illetve a törvényesség nevetségessé tétele már túlmutat a klasszikus jogvédő tevékenység határain. A nézőben joggal merülhet fel a kérdés: ha a törvények nem tekinthetők érvényesnek vagy igazságosnak, milyen alapon nyújt jogi tanácsadást a szervezet? Milyen jogi keretrendszer szerint képviseli a hozzá forduló állampolgárokat? És milyen módon járul hozzá ez a szemlélet a társadalmi kohézió és a jogállami intézmények iránti bizalom erősítéséhez?

Kapcsolódó írásaink