Ukrán drónok ott – és itt

A Magyar Honvédségnek igen magas szintű lokátorállomásai működnek Bánkúton, Medinán és Békéscsaba-Fürjesen. E triászból a középső van a legrosszabb helyen, melynek oka, hogy a külföldről mozgatott álcivilek óriási politikai hisztit kreálva megakadályozták a legjobb helyre, azaz a Zengőre való fölépítését. E lépésükkel nem mellékesen elérték azt is, hogy a Mecsek által takarásban lévő déli határt a lényegesen alacsonyabb Medináról manapság „csöppet” nehezebben, azaz drágán fönntartható kiegészítő állomásokkal lehet ellenőrizni, mintha a hegycsúcsra került volna az állomás. Korántsem mellékesen a medinai sztori pedig azt is érzékelteti, hogy pár álzöld és a melléjük csapódó lokális „szakértő polgár” miként képes tönkretenni egy egész ország védelmét.

Visszakanyarodva a légügyre, bátran leszögezhető, a Magyar Honvédség három, fentebb citált lokátora megfelel a XXI. század követelményeinek. Ez azonban nem egyenértékű azzal, hogy „mindent is” képesek detektálni. Nem túlzottan elmélyülve a rádiótechnikában annyit illik tudni, hogy a szóban forgó berendezések által használt hullámhossz nagyjából-egészében oly formán terjed, mint a fény. Azaz, ahogy mi egy piszok magas és kopár csúcson állva sem látunk be egy-egy távolabbi „hegy mögé”, esetleg meredek oldalú mély völgybe, úgy ez az eszköz sem képes kiszúrni azt, ha valaki a takarásban settenkedik felénk.

Annyi pénz pedig nincs a világon, hogy minden ormon le-föl látni képes lokátorállomás legyen.

A mindennapok nyelvére lefordítva, azaz a térképre pillantva ez annyit tesz, hogy Békéscsaba-Fürjes és a bükki Bánkút ugyan nem csekély részt átfedi egymást, de ennek ellenére akad pár holttér is. Az, hogy ezek a pontok-szakaszok konkrétan merre leledzenek, érthető okokból nem fogja megmondani a honvédség senkinek, de némi középiskolai földrajzi és fizikai ismeretekkel felvértezve azért nagy eséllyel behatárolhatóak.

Elvonatkoztatva attól, hogy most valóban lelőttünk-e, vagy sem egy ukrán drónt Tokaj fölött, annyi azért leszögezhető, az ukrán térfélen nagyságrendekkel több tapasztalat gyűlt össze az UAV-ok használata terén, mint emitt. Ha másért nem, hát azon okból, hogy ott napi szinten muszáj a katonáknak az életükért harcolniuk – míg errefelé jórészt előre megtervezetten, seregnyi rigorózus, korlátozó szabállyal körbe bástyázott EU-kompatibilis lőtereken, továbbá kényelmes tantermi kiképzéseken szembesülnek a honvédek az efféle technikával.

Ezzel nem azt állítjuk, hogy mi a nulláról és most tanuljuk – hanem azt, hogy amott egy osztállyal feljebb járnak. Tetszik, vagy sem, a háború már csak ilyen, s kihozza az emberből és a gépből a maximumot.

A lokátortechnika tehát némileg korlátos – szomorú vigasz, hogy e tényt a szakemberek szabatosan, míg a béke napjait morzsolgató polgárok már kevéssé, vagy semennyire sem tudják. A magasban, a puszta légben észrevenni a másikat már a II. világháborúban sem volt megugorhatatlan kihívás, de ha valaki alacsonyan közelít, akkor az biza baj. A fizikát ugyanis maximum a mesekönyvek boszorkái és legkisebb királylányai, illetve a „küldök neked pénzt” jellegű tévés mágusok tudják (elméletben) megugrani.

A korábban példaként fölhozott hegyvidéki takarás mellett az alacsony szárnyalás is fejtörést jelent a technikának. Egy adott magasság alatt ugyanis akkora a rádióhullámok reflexiója, oly sok a fals jel az indikátor (kijelző) ernyőjén, hogy ember és mesterséges intelligencia (AI) legyen a talpán, aki a káoszos jelekből kiolvassa a valóságot.

Zárásként pedig fölvetődik a kérdés: Ha jött is drón, mit akart Tokaj környékén az ukrán katonaság? Bizonnyal nem aszút venni – hanem sokkal inkább tesztelni a honvédség készültségét és képességeit. Őszintén kimondva, az érintett borvidék nincs borzasztó kilométerekre az ukrán határtól, a modern szerkezetek sebességét figyelembe véve „seperc” alatt leküzdhető e táv. A kecskeméti betonon parkírozó készültségi Gripen – ha tényleg fölszállt és lelőtte – sem tíz másodpercen belül startol, hanem percekben mérhető a reakcióideje.

A kézenfekvő megoldás persze az lenne, hogy null-huszonnégyben keringjen az égen az ukrán széleken egy-két Gripen – csak ugye azt ki is kellene valakinek fizetnie...

Mindent összevetve, a földrajzi adottságok, a pénzügyi korlátosság és a fizika rideg tényei okán, bármelyik országba beküldhető egy-egy harci drón – a lényeg csupán az, hogy mennyi idő alatt semmisítik meg, ha már/mégis sikerült fölfedezni? Ha igaz, ami történt, akkor nincs miért szégyenkeznie a honvédségnek.

Ha pedig csak kitaláció az egész, akkor meg pláne.