Belföld
Magyar Levente: Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

„Az elmúlt hetekben többször megjelent a magyar sajtóban és baloldali közszereplők részéről is, hogy Bosznia-Hercegovinában azt mondtam: »Ha háború lesz a Balkánon, abból Magyarország nem fog kimaradni, hanem a szerbek oldalán beavatkozik«. A politikában az ember együtt él azzal, hogy időről időre valótlanságokat terjesztenek róla, ezért nem siet minden dezinformációt cáfolni. Nem is lehetne. Miután azonban az ellenzék részben erre az állítólagos kijelentésemre kampányt épít a kormány békepolitikájának lejáratására, nem várathat tovább magára a tisztázás” – közölte Magyar Levente.
A külügyminiszter-helyettes szerint „amit a magyar baloldal állít, az vegytiszta hazugság”.
„Soha, sem Boszniában, sem máshol nem mondtam, hogy Magyarország egy esetleges balkáni konfliktusba bármilyen módon, bárkinek az oldalán be akarna avatkozni. Éppen ellenkezőleg: arról beszéltem, hogy éppen a Balkán stabilitásának és békéjének megőrzése érdekében folytatunk aktív diplomáciát, mert Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a múltban már többször – bennünket is érintő – háborúba torkolló feszültségek újbóli felhalmozódását ne igyekezzen megakadályozni” – emelte ki posztjában Magyar Levente.