Belföld
Parlament előtt a veszélyhelyzeti kormányrendeletekkel kapcsolatos törvényjavaslat
Az ülés reggel 8 órakor kezdődik

Az ülés a falugondnoki szolgáltatás további bővítéséhez szükséges törvénymódosítás általános vitájával kezdődik. A módosítás célja, hogy a falugondnoki szolgáltatást az 1500 lakosnál – a jelenlegi 1000 helyett – kisebb települések is működtethessék.
A tb-kiskönyv megszüntetéséről szóló, valamint a köznevelési, szociális, gyermekvédelmi és fogyatékosságügyi területet érintő egyes törvények módosítása alapján a papíralapú kiskönyvet elektronikus válthatja fel, ennek célja egyebek mellett a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése.
Megvitatják a képviselők a belügyi feladatellátás hatékonyságát támogató és a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet erősítő törvények módosítását is. Az új szabályok között szerepel például, hogy a megelőző távoltartás bírósági elrendelését - a bántalmazottat befogadó - krízisközpont vagy titkos menedékház képviselője is kezdeményezheti. A terjedelmes törvénymódosítás emellett tíz évben maximálja a közfoglalkoztatási jogviszonyban tölthető időt.
Az önkormányzatiság elvének fenntartásával indokolják a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló törvény módosítását, míg a egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosítása a szerencsejáték-szervezéssel és a bányászattal kapcsolatban is megfogalmaz új rendelkezéseket.
Tárgyalják a képviselők a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvény, valamint a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló jogszabály módosítását, amelynek alapján átnevezik a Magyar Formatervezési Tanácsot Magyar Kreatívipari Tanáccsá, hogy az új elnevezés teljes mértékben tükrözze az új hatás- és tevékenységi köröket.
Napirenden szerepel az egyes törvényeknek a készpénzhasználattal összefüggő módosítása, amely a természetes személyek magánjogviszonyaiban, áruk és szolgáltatások vásárlása esetére biztosítja a készpénzhasználat jogát.
Általános vita lesz az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló 137 oldalas előterjesztésről. Az indoklásban emlékeztettek arra, hogy az orosz-ukrán háború miatt 2022 óta van veszélyhelyzet Magyarországon, időközben azonban olyan események következtek be, amelyek valószínűvé teszik, hogy a felek tűzszünetben állapodnak meg. A veszélyhelyzet során számos kormányrendelet született, és indokolt egyes szabályok törvényi szintre emelése.
Utolsó napirendi pont a vízgazdálkodási tárgyú törvények módosítása, amelynek egyik célja, hogy a víziközmű-szolgáltatásoknál az elhasználódott, illetve pótlandó eszközök növekedése ne vezessen az ellátásbiztonság sérelméhez.