Belföld

Nyolcvan év felett automatikusan jár a Gondosóra

A program új szakaszba lépett

Újabb mérföldkőhöz érkezik a kormány által indított Gondosóra program. Április 1-jétől azok a nyolcvan év feletti magyar állampolgárok, akik még nem rendelkeznek Gondosórával, előzetes igénylés nélkül megkapják az ingyenes jelzőkészüléket, amellyel nemcsak egészségügyi vészhelyzet esetén, hanem bármely egyéb esetben is segítséget lehet kérni – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója hétfőn az MTI-vel.

Nyolcvan év felett automatikusan jár a Gondosóra
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója
Fotó: Facebook/Nyitrai Zsolt

A politikus a Miniszterelnöki Kabinetiroda által eljuttatott közleményben azt írta: az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás, továbbá az idősek hozzátartozói biztonságban tudhassák szeretteiket.

A Gondosóra ingyenes, egyszerűen használható jelzőeszköz, amely egy gombnyomásra közvetlen kapcsolatot teremt a 0–24 órában elérhető diszpécserközponttal – emelte ki, hozzátéve: már több mint 750 ezer állampolgár rendelkezik Gondosórával, amely eddig 40 ezer alkalommal járulhatott hozzá életmentéshez és csaknem félmillió esetben nyújtott általános segítséget.

Nyitrai Zsolt arról számolt be: a széleskörű társadalmi igényeknek megfelelően a program új szakaszba lép annak érdekében, hogy a Gondosóra által nyújtott biztonsági háló az idősebb korosztály számára minél egyszerűbben hozzáférhető legyen. A nyolcvan év feletti állampolgárok 2025 áprilisától a lehető legkönnyebben, előzetes igénylés nélkül kézhez kapják a Gondosórát.

A Gondosórát minden esetben a Magyar Posta kézbesíti, a címzetteknek nincs más teendőjük, mint átvenni a csomagot és töltőre helyezni a készüléket, amin keresztül teszthívást indítva egyeztetni tudják adataikat és megadhatják az általuk preferált kontaktszemélyt.

A hozzátartozók pedig az ingyenes Gondosóra-applikáción keresztül kísérhetik figyelemmel szeretteik bejelentéseit – ismertette.

A Gondosórához való egyszerűsített hozzáféréssel több százezer idős, magyar állampolgár kapja majd meg az alanyi jogon biztosított eszközt és fér hozzá az ingyenes szolgáltatáshoz – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink

A tehetséggondozás nemzeti ügy

ĀA kormány feladata, hogy biztosítsa a tehetségek és a velük foglalkozó szakemberek számára a megfelelő környezetet és feltételeket