Belföld
Duplájára nőtt a bölcsődei férőhelyek száma 2010 óta
2010-ben harminckétezer-ötszáz férőhely volt az országban, ez a szám tizenöt év alatt több mint hatvankilencezerre növekedett

Az államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen – amelynek fideszes országgyűlési képviselője is egyben – ismertette: 2010-ben harminckétezer-ötszáz férőhely volt az országban, ez a szám tizenöt év alatt több mint hatvankilencezerre növekedett. Kijelentette: a családok anyagi helyzetének javítása és az otthonteremtés segítése mellett a kormány egyik legfontosabb célkitűzése az is, hogy az emberek egyensúlyt találjanak a munka és a család között.
Úgy fogalmazott, tizenöt évvel ezelőtt a kormány „történelmi és rekordméretű bölcsődeépítésbe” kezdett. Ez azért fontos, mert a bölcsőde több egy intézménynél, hiszen – mint mondta – az egy olyan hely, ahol a gyermekek szeretetben és biztonságban lehetnek.