Belföld
Simicskó István: Óriási erő a szabadság és a szuverenitás
Meg kell becsülni a két fontos értéket

A KDNP parlamenti frakcióvezetője hozzátette, a történelem során mindig, 1848-49-ben is voltak birodalmi érdekek és árulók, ahogyan most is vannak. Ezért kell megőrizni a nemzet egységét; „a nemzeti ünnepek erre is feljogosítanak minket” – húzta alá.
Az országgyűlési képviselő rámutatott arra, hogy az emlékezet és a tisztelet kultúrája nagyon fontos a mai világban, „amikor sokan a feledés és a tiszteletlenség kultúráját szeretnék felépíteni”.
„Az emlékezés a nemzeti identitás része, hogy kikről, mikor, milyen módon emlékezünk meg, kifejezi egy közösség igazi értékrendjét, szellemiségét, hitét” – fogalmazott.
A történelem egy folyamat, minden eseménynek vannak előzményei és következményei, van ok és okozat. Így világosan látható, mi vezetett oda 1848. március 15-én, hogy „talpra kellett állni” – jelentette ki.
Simicskó István hangsúlyozta, hogy az akkori szabadságharcosok – akik a legtovább állták a harcokat a kor szabadságharcai között – titka az „óriási hazaszeretet” volt.
Elődeink 1526-ig meg tudták őrizni függetlenségüket. Magyarország 1990-ben lett ismét önálló állam, dönthet önállóan saját sorsáról, jövőjéről – mondta.
1848-49-ben egy nemzet született. A hazaszeretet lángja égjen minél tovább a jövőben is! – zárta beszédét a kereszténydemokrata politikus.