Belföld

A megváltozott világpolitikai helyzetben fogadta Orbán Viktor Alice Weidelt

A találkozójukat követően közös sajtótájékoztatót tartott szerdán Orbán Viktor miniszterelnök Alice Weidellel, az Alternatíva Németországért (AfD) társelnökével Budapesten, amely kapcsán Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzési igazgatója kiemelte, a német politikus fogadásával lehetőség nyílik arra, hogy az Európai Parlamentben a Néppártól jobbra lévő három frakció valamilyen együttműködésbe kezdjen.

A megváltozott világpolitikai helyzetben fogadta Orbán Viktor Alice Weidelt
Orbán Viktor miniszterelnök és Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnökének közös sajtótájékoztatója
Fotó: MH/Török Péter

Sokakat meglepett, hogy a német választási kampány hajrájában Orbán Viktor fogadta a Németországban kirekeszteni kívánt AfD vezetőjét, Alice Weidelt.

– Egy alapvetően megváltozott helyzetet látunk – szögezte le az elemző. – Donald Trump hivatalba lépése után Elon Musk többször kiállt az AfD mellett, és beszélt Alice Weidellel is. Fogalmazhatunk úgy, hogy az amerikai republikánusok lebontották a tűzfalat a párt körül. A magyar miniszterelnök ebben a megváltozott helyzetben fogadta Alice Weidelt. Ezért beszélt ő is arról, hogy Berlinben túl sok fal van, amelyeket le kell bontani. A másik ok, hogy Donald Trump tevékenysége nyomán az ukrajnai háború kérdésében közelebb kerültünk a megállapodáshoz, mint az isztambuli tárgyalások óta bármikor. Ebben a helyzetben pedig Orbán Viktor igyekszik, hogy az Európai Parlamentben a Patrióták, a Konzervatívok és az AfD-féle tömörülés valamilyen együttműködést alakítson ki.

Ezt a jobboldali összefogást mindeddig az ukrán háborúhoz fűződő viszony alapvetően megnehezítette, de Kiszelly Zoltán úgy látja, hogy a béketárgyalások lehetősége ezeket az ellentéteket is felszámolhatja.

– A lengyel PiS-szel a háború kapcsán van a legnagyobb vitánk, de a béketárgyalások közeledtével ez is oldódik. Így lehetőség nyílik arra, hogy az Európai Parlamentben a Néppártól jobbra lévő három frakció valamilyen együttműködésbe kezdjen. Ebbe a koncepcióba illik bele, hogy fogadta Alice Weidelt.

Kiszelly Zoltán hangsúlyozta, hogy ez nem egy fúzió, csak utat nyit ahhoz, hogy a Néppártól jobbra található pártok megkezdjék az együttműködést a szankciós politika, a migráció, az energiaügyek és a zöldgazdaság területén. Ha az említett három frakció képes bizonyos kérdésekben együttműködni, akkor a Néppártot is jobbra lehet húzni.

– Alice Weidelt Németországban megemeli, hogy fogadta Orbán Viktor, mert a magyar politikának és Orbán Viktornak személyesen is nagy a tekintélye ott. A mainstream nyilván nem kedveli őt, de nagyon sokan tisztelik, és irigykedve jegyzik meg, hogy „bárcsak Németországban is egy olyan politikus vezetné az országot, mint Orbán Viktor, aki a saját nemzetének, a saját országának az érdekeit ennyire fontosnak tartja”. Orbán Viktornak ezért nagy a tekintélye Európában vagy Amerikában, mert az emberek azt látják, hogy Magyarország érdekeit akár a migráció, akár a béke kérdésében is előtérbe helyezi. Azon németek számára, akik a migráció, a családtámogatások kérdésében támogatják a magyar álláspontot, fontos jelzés a két politikus találkozója.

Sokféleképpen lehet értékelni Orbán Viktor és Alice Weidel találkozóját, ám egy kézlegyintéssel nem lehet elintézni, amelyet jól mutat, hogy jelentős nemzetközi érdeklődés kísérte.

– Mindez valaminek a kezdete, amelyet jól mutat, hogy Németországban most először fogadta el a CDU az AfD támogatását. A fő remény, hogy Németországban a CDU-t, Európában a Néppártot a baloldalról visszahúzzuk a jobboldalra.

Kapcsolódó írásaink