Belföld

„A magyar érdek a gazdasági semlegesség”

Menczer Tamás hangsúlyozta, ha mi nem döntünk, akkor mások döntenek helyettünk

Brüsszel kereskedelmi háborút akar indítani Kínával és a világ keleti felével szemben, ami a magyar érdekkel teljesen ellentétes. A magyar érdek a gazdasági semlegesség – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerdán Mezőtúron, sajtótájékoztatón.

„A magyar érdek a gazdasági semlegesség”
Menczer Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a párt kommunikációs igazgatója
Fotó: MTI/Kovács Attila

Menczer Tamás közölte: Amerikában megtörtént a változás, az Egyesült Államokat egy békepárti elnök fogja vezetni, de Brüsszelben semmilyen változás nem történt, ugyanazok a háborúpárti erők vannak többségben Ursula von der Leyen és Manfred Weber vezetésével, akik korábban voltak.

Hozzátette: azért indítottak nemzeti konzultációt és országjárást, mert a válságok korában élünk, és ilyenkor különösen fontos, hogy „egyetértési pontokat alakítsunk ki, és közösen döntsük el azt, hogy mik a céljaink és merre szeretnénk indulni”.

Kiemelte: ha mi nem döntünk, akkor mások döntenek helyettünk.

Kapcsolódó írásaink