Belföld
Menczer Tamás: Magyar Péter egy hazug ember
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt elnöke hazudik a katonákról, a szakemberekről
Menczer Tamás teljes bejegyzését itt olvashatják : „Nem szívesen beszélek erről, mert van ennél most fontosabb dolgom, dolgunk is, de a helyzet az az, hogy ez egy hazug ember. Tudjuk, hogy hazudik folyamatosan. Hazudott arról, hogy nem lesz politikus, hogy nem megy az Európai Parlamentbe, hogy nem szokott VIP-páholyba járni, de még ki tudja, mi mindenben, hogy szereti a családját, aztán hogy viselkedett, hogy ő egy jó vezető, aztán a nyakánál fogva hajították ki, úgyhogy egy csomó mindenben hazudott. És most is hazudik. Hazudik a katonákról, hazudik a szakemberekről. A honvédelmi miniszter világosan elmondta, hogy annyi katona van, amennyi kell. Tehát ezzel kapcsolatban is hazudik. Ilyen helyzetben, ez sajnálatos. Én arra tennék javaslatot, hogy senki, még ő se támadja hátba a katonákat, a katasztrófavédőket, a szakembereket és senkit, aki a védekezés segíti” – fogalmazott a kommunikációs igazgató.