Belföld

Szijjártó Péter: A szuverenitás az egyetlen sikeres út

Hol a helyünk? – Magyarország külpolitikai mozgástere címmel tartott előadást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tranzit fesztiválon. A tárcavezető egyik legfontosabb észrevétele, hogy konfliktusokkal terhelt korban élünk, de „még mindig van mozgástere a magyar külpolitikai stratégiának, sőt ez a mozgástér egyre bővül.”

Szijjártó Péter: A szuverenitás az egyetlen sikeres út
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter előadást tartott Hol a helyünk? – Magyarország külpolitikai mozgástere címmel a tihanyi Tranzit fesztiválon 2024. augusztus 24-én
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

– Továbbra is van szuverén külpolitikánk – jelentette ki a Mandiner tudósítása szerint, s elmondta: az elmúlt évben a világ még veszélyesebb hely lett, „az európai kontinens biztonsági helyzete súlyosan romlott” az orosz–ukrán háború és az illegális migráció miatt.

A kontinensen véleménye szerint, „demokráciadeficit jött létre,” mivel „diktatorikus hegemóniára” törnek a szélsőséges liberálisok, és erre a legválogatottabb eszközöket használnak: jogi eszközöket, megbélyegzést és gazdasági eszközöket.

Kiemelte a Robert Fico elleni merényletet, mint szinte példátlan eseményt, és a békepártiak elleni hergelés következményét, amely ráadásul nem is igazán rázta meg az uniós vezetőket.

A külügyminiszter hangsúlyozta: a feladatunk magyar nemzeti érdek érvényesítése a világban, és nem a világ érdekeinek érvényesítése Magyarországon, miközben az európai országok külpolitikája kimerül Brüsszel követésében.

Kiemelte továbbá, hogy az uralkodó ideológia szerint lejárt a nemzetek szuverenitásának az ideje, és csak a szélsőséges liberalizmus működik.

– Ebben a helyzetben kell bátornak lenni, intellektuálisan szabadnak maradni – szögezte le, s hozzátette: a szuverenitás az egyetlen sikeres út.

A külügyminiszter szerint Magyarországot a következő időszakban politikai, fizikai, energetikai és gazdasági biztonsági szempontból egyaránt támadások fogják érni.

„A következő időszak is kőkemény lesz, a szuverenitásunkat továbbra is támadások fogják érni” – fogalmazott.

A nyugati szövetségesek továbbra is próbálják belenyomni az országot háborúba. Az energiapolitikával kapcsolatosan kijelentette: Európa képmutató, hiszen az EU India közbeiktatásával vesz orosz olajat. Az Északi Áramlat felrobbantását pedig a külügyminiszter terrortámadásnak nevezte, és hozzátette: ha egy állam is részt vett ebben, az akkor állami terrorizmus.

Kapcsolódó írásaink