Belföld
Szili Katalin: A szuverenitást, a békét kell támogatnunk június 9-én
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint biztonságpolitikai és stabilitási szempontból Európának nagyon fontos az, hogy a nemzeti kisebbségi kérdésekkel foglalkozzon

A politikus beszélt arról, hogy Európa lakosságának több mint tíz százaléka – több mint 50 millió ember – őshonos nemzetiségi kisebbségi sorban él. A bevándorlók aránya pedig eléri a hat százalékot.
Mindezekre tekintettel meg lehet nézni, hogy az európai mainstream politikában mennyiben jelenik meg az őshonos és a bevándorló kisebbség képviselete – vetette fel Szili Katalin, majd az mondta: az őshonos nemzeti kisebbségekkel az Európai Unió nem foglalkozik, és „azt mondja, hogy… ez nem az ő feladata”.
Amíg a kollektív jogokat nem biztosítják a közösségeknek, addig minden integrációs törekvés asszimilációt jelent – mondta.
Szili Katalin szerint a többszínű Európában a nemzetek Európáját kell úgy létrehozni, hogy abban „minden közösségnek az akaratát egyesíteni lehet egy közös akaratban”, és nem egy „adminisztratív akarat van”.
A politikus elmondta, az Orbán-kormány olyan nemzetpolitikát alakított ki, amelynél csak finomhangolás szükséges. A nemzet együttműködését biztosító jogszabályváltozások 2010–2011 körül megtörténtek – mutatott rá.
Szili Katalin közölte, évente több mint 20 ezren költöznek haza Magyarországra.
A Magyarországon és a határon túl élő szavazók különbségtételéről szólva közölte: akinek van magyarországi lakhelye az egyéni képviselőkre is szavazhat, akinek pedig nincs, azok listára.
Szili Katalin hangsúlyozta: a nemzetpolitika alapját az alaptörvény fogalmazza meg, és ebben az áll, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túl élő magyarságért. Ebben benne a napi odafigyelés és a napi támogatási gyakorlat – mondta.