Belföld
Rétvári Bence: Isten, haza, család hármasát követve védhetjük meg a nemzetet a diktatúráktól
Szerinte a cél az, hogy végre ne legyen különbség áldozat és áldozat között

Rétvári Bence arról beszélt, hogy nincs nagy különbség a nácizmus és a kommunizmus között, hiszen mindkettő kereszténységet és a polgári demokráciát tagadta, ezért indokolt a közös emléknap a két diktatúra áldozatainak.
Kiemelte, a cél az, hogy végre ne legyen különbség áldozat és áldozat között, az alapján, hogy milyen ideológia miatt vették el valakinek a vagyonát vagy a jövőjét, és hogy ezeket az ideológiákat sem átmenteni, sem újracsomagolni, sem visszahozni ne lehessen sehol a világon.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott, hogy „az utóbbi években egyre nagyobb erővel kísérleteznek azzal, hogy elválasszák egymástól a kommunista és a náci ideológiát, mintha ennek a két aljas világnézetnek semmi köze nem lenne egymáshoz, mintha külön sarjadtak volna, külön utakon jártak volna és különbözne a természetük”.
Pedig a fasizmus, a nácizmus és kommunizmus is baloldali, szocialista ideológia, „kéz a kézben jártak és járnak, számíthattak és számítanak egymásra, egymásból építkeztek és építkeznek” – fűzte hozzá a történész.