Belföld

A klímaapokalipszis korát éljük

A mostani állapotok lesznek normálisak, ideje megszoknunk a pusztító viharokat

Hazánkban két egymást követő éjszakán is végigsöpört az év vihara. Az első is olyan pusztítást végzett, amilyet idén addig még nem, aztán jött a még erősebb ismétlés vasárnapra virradóra – írta meg a blikk.hu

A klímaapokalipszis korát éljük
A főváros teljes területét érintő éjszakai viharban kidőlt fa a XIX. kerületben 2023. augusztus 5-re virradóan
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Egyre gyakoribb lesz az ítéletidő, orkán, árvíz és 50 fokos hőség pusztít nyaranta. A klímatudós elmondta, hogy milyen jövő vár ránk.

A viharos szél Egerben még az uszoda tetejét is megbontotta, Mezőkövesden pedig a főtér változott uszodává, az esőtől magasan állt a víz és jó ideig nem tudott elfolyni.

Csaknem az egész országban kidőlt fák, elárasztott pincék, épületkárok miatt riasztották a tűzoltókat, legtöbbször Budapesten, Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Emberéleteket is menteni kellett az ítéletidőben. 1295 esetben kidőlt fák miatt, 236 alkalommal vizet szivattyúztak, 228 helyen épületekben keletkezett károkhoz hívták a tűzoltókat. 60 elakadt járművet mentettek ki.

Pár napja Európában 50 fokhoz közeli hőség szedte áldozatait, pokoli tűz perzselte szénné a kedvenc görögországi nyaralóhelyeket, most a németországi Reutlingenben néhol 30 centiméteres jég borította az utakat, hókotrókat kellett bevetni. Szlovéniában az égből és a folyókból érkező áradás foglyul ejtette egy hotel magyar lakóit.

Kéthavi csapadék pár nap alatt

A felettünk hullámzó sekély ciklon okozta a viharokat és a nagy esőket. Ez önmagában még nem rendkívüli, az viszont igen, hogy például az ország észak-nyugati részén a 3 nap alatt egyhavi, Budapesti környékén kéthavi csapadék zúdult le. Ezek okozták a villámárvizeket, és ugyanez a ciklon felelős a szlovéniai ítéletidőért is – magyarázta a történteket Mesterházy András meteorológus.

A szakember szerint a klímaváltozás épp ilyen és ehhez hasonló eseményekben nyilvánul meg, és a jövőben a szokatlanul heves szélsőségek gyakoribbak lesznek, szarkasztikusan fogalmazva, ilyen lesz az átlagos időjárás.

Katasztrófafilm élőben

Ez már az, amiről régóta beszélünk, a klímaváltozás épp a szemünk előtt, a saját életünkben zajlik – erősítette meg Ürge-Vorsatz Diána, a CEU professzora. A klímatudós szerint sokan csak azért nem veszik észre, mert a valóságban más tempóban történnek a dolgok, mint azt az amerikai katasztrófafilmekben láttuk.

Húsz éve lakom ebben a házban, korábban sosem ázott be a pincénk, az utóbbi 5-6 évben viszont homokzsákokkal kell védekeznem a víz ellen. Most is beáztunk. Régen is voltak szélsőséges időjárási események, akkor is volt villámárvíz, nagy vihar, de kimutatható, hogy egyre gyakrabban fordulnak elő, a csapadék egyre intenzívebben esik, és mivel a talajt kizsigereltük, nem tud úgy felszívódni, elfolyni a víz. A fákat kivágtuk, pedig azok nemcsak a hőséget, de a villámárvizek okozta károkat is mérséklik – sorolta a klímatudós.

Mindenki megfizet érte

Ürge-Vorsatz Diána szerint ez mindinkább így lesz, a természet erői egyre nagyobb és nagyobb károkat fognak okozni. Tavaly az aszály a kukorica háromnegyedét, a búza egynegyedét tönkre tette, és részben ez is okozza a mostani inflációt, ezt a kárt is mindenki elszenvedi, aki boltban vásárol.

Ökodiktatúra

A klímatudós szerint vissza már nem lehet fordítani a folyamatot, olyan időjárásunk többé sosem lesz, mint amilyen a gyerekkorunkban volt, az a hajó elment. De még mindig lehet tenni azért, hogy ne legyen annyira rossz a jövőnk.

Kapcsolódó írásaink